Holtversenyben az első helyen

23

Zárult a férfi kézilabda-bajnokság harmadik fordulója hétfőn este. Az újabb etap után négy csapat áll, holtversenyben, az első helyen. Többek között ott a listán a Székelyudvarhelyi KC is, aki a második helyen tanyázik rosszabb gólarányának köszönhetően. Hétvégén a HC Vasluit fogadják.

[dropcap]N[/dropcap]yolc napba zsúfolták bele a román férfi kézilabda-bajnokság új idényének első három fordulóját. A Székelyudvarhelyi KC számára két idegenbeli – CSM Ploieşti, CSM Focşani – találkozó mellett egy kemény hazai összecsapása volt a címvédő – Nagybányai Minaurral – szemben. Mindhárom párharcát sikeresen vívta meg a gárda, azaz nyertesként hagyta el a játékteret, így százszázalékos teljesítménnyel tudta le ezt a sűrű meccsprogramot. Az eredményekről annyit, hogy amennyiben két góllal többet szerez összesítésben, akkor az első helyen állna az SZKC a tabellán – így a második a Bukaresti Steaua mellett –, csak a gólarány az egyetlen elválasztó elem.
A Vlad Caba által felkészített udvarhelyi fiúkra egy picivel lazább program vár a héten, hiszen legközelebb csak szombaton 19 órától kell pályára lépjenek. Ráadásul hazai pályán a HC Vaslui ellen. A klub tájékoztatása szerint a találkozóra elővételben jegyet a sportcsarnok jegypénztárában lehet vásárolni munkanapokon 16–19 óra között. Ezen a héten még utoljára a bérlet is beszerezhető, mely az egész idényre szól.
A 3. forduló eredményei: CSM Focșani–Székelyudvarhelyi KC 20–32 (11–17), CSM Ploieşti – Bukaresti Steaua 26–29 (14–14), HC Vaslui – Bukaresti Dinamo 29–39 (13–16), Galaci CSU – HC Adrian Petrea 29–32 (14–16), Nagybányai Minaur – Bukaresti CSM 25–30 (13–16), Temesvári Poli – Tordai Potaissa 29–22 (13–13), Dunărea Călăraşi – Pandurii Târgu Jiu 27–26 (16–13).
Az élmezőny: 1. Bukaresti Steaua 9 pont, 2. Székelyudvarhelyi KC 9, 3. Bukaresti CSM 9, 4. Dunărea Călăraşi 9, 5. Bukaresti Dinamo 7.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek