Holnap döntenek…

39

Arról hallani hetek óta, hogy a kormány szándékai szerint sürgősségi kormányrendelettel módosulni fog a tulajdonképpen még hatályba sem lépett új Adótörvénykönyv, a 2015/227-es törvény. Ilyen jellegű célzásokat maga a kormányfő is tett, de fura mód a mezőgazdasági miniszter, Daniel Constantin, sőt a szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu is. A pénteki rendkívüli kormányülésen felvezetője keretében Victor Ponta bejelentette, hogy a javasolt módosításokat megvitatják, s majd a testület keddi (október 27-i) ülésén előreláthatólag elfogadásra is kerül a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet. Annak értelmében január 1-jétől a vezetékes vízre kivetett áfakulcsot 9%-ra csökkentik, az osztalékadó szintje ugyancsak ettől az időponttól 5%-ra csökkenne, olyképpen, hogy az a 2015-ös esztendei osztalékra is alkalmazandó lesz. A mikrovállalkozások esetében az értékhatárt 65 000 euróról 100 000 euróra emelik meg, de az adózás differenciált lesz az alkalmazottak száma függvényében, ezek szerint az alkalmazottak nélküli cégek esetében a jövedelmi adó 3%-os marad, de 2%-ra csökken egy alkalmazott esetén és egy százalékra két személy alkalmazása esetén.
Ugyanakkor a Tăriceanu-féle ALDE-csoport honatyái egyes kormánypárti képviselőkkel törvénytervezetet nyújtottak be a parlamentbe, melynek értelmében az üzleti forgalom egy adott értékhatára alatt „teljesítő” vendéglátóipari cégek átalányadót fizetnének, nem pedig nyereségadót.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek