Holland siker az első szakaszon

Elkezdődött a román körverseny

24

Szerdán délután kezdődött el az 51. Románia Kerékpáros Körversenye. A sportolók a Gyulafehérvár és Nagyszeben közötti 154,7 kilométeres távot teljesítették.

Peter Schulting ért először Nagyszebenbe Fotó: Halmágyi Zsolt

Holland kerékpáros győzelmével zárult az 51. Románia Kerékpáros Körversenye első szakasza. Szerdán délután Gyulafehérvárról rajtoltak el a kerekesek és Nagyszebenig tekertek, a 154,7 kilométer során három sprintet – Drassó, Balázsfalva és Rüsz –, valamint egy B és négy C kategóriás mászást teljesített a mezőny.
A rajt után hamar kialakult egy tizenhárom főből álló szökés, amely haza is ért. A hegymenéseket Mattia Bais mind behúzta, az olasz kerekes az első sprintet is megnyerte, a másik két részhajrán a holland Peter Schulting volt a leggyorsabb. A Monkey Town csapatának kerekese a cél előtt jól sprintelt, így megnyerte az első szakaszt a svájci Simon Pellaud és a török válogatott Omur Balkan előtt. A Team Novák kerekesei közül Andrij Bratascsuk a 11., Nicolae Tanovitchii a 20., Jehor Dementyev a 28., Olekaszandr Prevar a 38., Balázsi Lóránt a 75., Novák Károly Eduárd pedig a 81. helyen ért célba.
Tegnap Nagyszebenből rajtolt el a mezőny és 162,8 kilométer megtétele után Brassóban értek célba, a szakasz lapzártánk után ért véget. Ma a viadal királyetapjára kerül sor. A kerékpárosok Brassóból indulnak és 176,3 kilométer megtételét köve­tő­en Focșani-ban érnek célba.
Holnap a Buzau és Targoviste közötti 124,7 kilométer vár a mezőnyre, majd vasárnap a Bukarest utcáin kialakított öt kilométeres pályán húsz kört tesznek meg a kerékpárosok.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.