Hol sírjaink domborulnak

19

Manapság kevés szó esik családjainkban halálról, gyászról. Keresztény közegben is az életmódra és az életminőségre tevődött át a hangsúly. A gyász a halált követő reakció, amelyben feldolgozzuk azokat a negatív gondolatokat, élményeket, amelyek egy szeretett személy elvesztésekor kerülnek előtérbe. A korábbi generációkban, sokkal inkább megvolt a rítusa a meghalásnak. A haldokló családtag akkoriban kevésbé volt magára hagyva, legtöbbször a család körében, megbékélve távozott el a földi életből. A családtagok el tudtak egymástól búcsúzni, mintát kapva az elmúlás, a gyász természetes átéléséből. A test mosdatását, ünneplőruhába való felöltöztetését is maguk a családtagok végezték. Ez is világossá tette szülők, gyermekek számára egyaránt, hogy a halál része az életnek. Minden történelmi kornak megvoltak a maga gyászrítusai. Ha valaki közeli családtagot vesztett el, használta ezeket a külső jelzéseket is. A család gyászmisén vett részt, de jellegzetes volt a halállal kapcsolatos családi beszélgetés is. A középpontban nem a gyászolók érzelmei álltak, hanem a halottal kapcsolatos emlékek, illetve az érette mondott imádság, a halál utáni élet, az örök élet reménye.
Mindezeknek identitáserősítő, családot egyben tartó és megtartó erejük is volt. Tudatosította az emberekben, hogy ez egy nehéz periódus. Abban segített, hogy mindenki magába forduljon és próbálja feldolgozni ezt a veszteséggel együtt járó hiányérzetet és fájdalmat.
Egy-két konkrét javaslat családoknak gyász idején:
Szent Ágoston azt mondja, ha meghal valaki közületek, hitetek legyen a feltámadás, reményetek a viszontlátás, szeretetetek pedig az emlékezés. Hogyan gyászoljon a XXI. század kereszténye, mit tegyünk, ha meghal egy családtagunk?
Végső küzdelemben levő családtagunkat vegyük körül szeretettel, igyekezzünk mellette lenni haldoklásában. Érintsük meg a kezét, imádkozzunk vele vagy mellette, olvassunk a Szentírásból.
Ősi hagyomány, hogy ha meghal közeli családtagunk, gyertyát gyújtunk és háromszor a fülébe mondjuk Jézus nevét, ahogy ez a régi szertartáskönyvekben elő volt írva.
Temetés szervezésénél legnagyobb hangsúlyt az egyházi szertartás, a közösen elmondott imádság és gyászmise kapjon. A családban különösen is figyelni kell arra, hogy a megrendülés mellett, igazi együttérzés, egymásra figyelés, segítőkészség legyen bennünk egymás iránt, és kerüljük a vitatkozást.
A sírás enyhíti a fájdalmat. Ha közvetlenül érintettek vagyunk, ne fojtsuk vissza a sírást, adjuk ki magunkból a fájdalmat. Másoknak sem ajánlatos ilyent mondani: „Most erősnek kell lenned… ne sírj!” Ellenkezőleg. Álljunk meg a síró mellett, maradjunk csendben, érintsünk meg, vagy mondjuk inkább ezt: „Itt vagyunk, támogatunk.”
Halottal kapcsolatos hivatalos ügyintézésben vagy temetés előkészítésében (ahogy hajdanán Székelyföldön a komák, távoli rokonok pontosan tudták ilyen helyzetben mi az ő teendőjük) legyünk érzékenyek a segítségnyújtásban, hogy ne a közvetlen családtagokra nehezedjen minden feladat.
Koporsó mellett állva engedjük, hogy ott legyen bennünk a hiányérzet okozta szomorúság, a veszteség okozta félelem. Ugyanakkor arra is törekedjünk, hogy helyet találjon bennünk és közöttünk a hitünk: hisszük, hogy aki meghalt, él. Csak átment „odaát”. Valljuk meg hitünket, hogy él bennünk a remény: Jézus felvette őt országába, ne gyászoljunk úgy, mint akinek nincs reménye.
Elkezdődik bennünk a gyászmunka. Próbáljuk meg elengedni halottainkat. Mondjuk ki: „Istenem, elfogadom, legyen meg a Te akaratod!” Hagyjuk, hogy Isten végbevigye tervét. Bizalommal adjam át a szeretett személyt Isten örökkévaló irgalmának.
Halottak napján keressük fel elhunyt szeretteink sírját, tisztítsuk meg a sírhantot, vigyünk virágot, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, de mindenekelőtt imádkozzunk az Élet Urához, aki számára nincsenek halottak, hisz Isten számára mindenki élő. Imádkozzunk gyakran a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
Halottak napja körül otthon is gyújthatunk egy esti imánál mécseseket, elhelyezhetünk egy lila kendőt, esetleg fényképeket, szerre és név szerint felidézve elhunyt családtagjainkat. Hozzátéve: „Adj, Uram, örök boldogságot neki(k)!”

Ft. Szénégető István-Barnabás plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.