Hogyan tisztítják az ivóvizet?

77

Három Hargita megyei szakközépiskola 11. osztályos, környezetvédelmi szakon tanuló diákjai látogattak el tegnap Szentegyházára, a HarVíz Rt. óriásprojektje során felújított vízműhöz, hogy megtapasztalják, hogyan tisztítják és teszik fogyaszthatóvá a befogott vizet egy korszerű létesítményben.

Nyílt nap a zárt létesítményben. Ivóvízgondok kipipálva Fotó: Háromszéki Eszter
Nyílt nap a zárt létesítményben. Ivóvízgondok kipipálva Fotó: Háromszéki Eszter

A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola egész napos tevékenységre hívta a gyergyóditrói Puskás Tivadar, valamint a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola 11. osztályos környezetvédelem szakos di­ákjait a víz világnapja alkalmából – tudtuk meg Lapohos Anna-Mária aligazgatótól. Kifejtette, en­nek lassan hagyománya van, hiszen először tavaly Ditróban, a Föld napján kezdődött ez a hármas találkozó, jövőben pedig az udvarhelyieken a sor.
Az egész napos program első mozzanataként Imets István biológus a vízi élővilágról, kiemelten a hódokról tartott előadást, majd Ferenczi Attila mérnök, kémikus az ivóvíztisztítás elméleti rejtelmeibe vezette be a csapatot. A technológiát testközelből a szent­egyházi vízműnél figyelhették meg a diákok, amely az egyik leglátványosabb fejlődés, ami a HarVíz óriásprojektje révén megvalósult.
A diákokat Rus Sándor polgármester fogadta, aki elmondta, a felújítás előtt a szentegyházi vízmű volt a legrosszabb állapotban a megyében, a lakásokban a csapvíz nem volt iható, csak felfőzve használták. Mostanra ezek a gondok megoldódtak, és hétezer ember örül a beruházásnak – jelezte a polgármester.
Miközben a diákok végigjárták a tisztítóvonalat az ülepítőtől a fertőtlenítésig, Kis Mihály projektfelelőstől megtudtuk, egy teljesen új tisztítóvonalat építettek, az új épületben zajlik az ülepítés, homokszűrés, míg egy másikban a régi homokszűrőt át­ala­kították aktív szénszűrővé, és ott zajlik a fertőtlenítés is. Ugyanakkor a régi tisztítóvonalat is felújították, amelyet szükség esetén ismét üzembe lehet helyezni. Kér­désünkre elmondta, eddig a szentegyháziak azért maradtak gyakran ivóvíz nélkül nagy esőzések idején, mert a patak zavarossá vált, a szűrők megteltek, ezért a vízművet le kellett állítani és nem tudták biztosítani az ellátást. Most két tartályban 1500 köbméternyi vizet tudnak tárolni, plusz a gátnál is közel 2500 köbmétert, ez a tartalék pedig három napra is elegendő.
További előny, hogy a rendszer teljesen automatizált, így eső idején egy gombnyomással a gátnál is le tudják zárni a beáramlást, így nem lesz zavaros az ott tárolt víz. A HarVíz a Föld napja alkalmából, április 18–19-én nyílt napot tart majd a szentegyházi vízműnél.

Háromszéki Eszter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.