Hírfolyam

143

Leo Gudas maradt az edző. A Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának szakmai vezetője a 2018/2019-es bajnoki idényre is a cseh Leo Gudas maradt – jelentette be tegnap a klub egy közleményben. A döntésről már a hétfői szurkolói találkozón is szó volt, ám a cseh szakvezető tegnap reggel érkezett meg és vette át a csapat irányítását Hozó Levente másodedzőtől. Ugyancsak tegnap reggel érkezett a Sportklub új kapusa, Vlastimil Lakosil. Gudas maradása különösen senkit nem lepett meg, hiszen a 2016/2017-es idény közepén érkezett cseh szakember jó gárdát épített ki, hogy a legutóbbi idényben román bajnokságot, Románia-kupát, illetve Erste Liga harmadik helyet szerezzen a csapattal.

Balkán-bajnoki cím. Balkán-bajnoki címmel tért haza Görögországból, a Szalonikiben megrendezett korcsoportos Balkán-bajnokságról a szentegyházi Mihály Hunor. A Csíkszeredai ISK színeiben cselgáncsozó, 55 kg-os súlycsoportban induló Mihály első lett az U13-as korosztály számára kiírt vetélkedőn. A Csíkszeredai Sportklub is képviselve volt a Balkán-bajnokságon, Ladó Ákos (34 kg) az 5. helyen végzett. A sportolókat Dániel Albert és Dánél Sándor edzők készítették fel.

Egygólos vereség. Brassóban játszott felkészülési mérkőzést az FK Csíkszereda harmadosztályú labdarúgócsapata. A Silviu Ploeşteanu Stadionban jó körülmények között csapott össze az újonnan harmadik ligába feljutó ASSR Brassó és az FK. A találkozót mindkét fél komolyan vette, és egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy edzőmeccs lenne. Suciu Valentin legénysége ezúttal vereséget könyvelhetett el, ráadásul Györgyi Arthur még meccs közben lesérült. Eredmény: ASSR Brassó – FK Csíkszereda 3–2 (1–1) /az FK gólszerzői: Hodgyai (33.), Magyari (87.)/.

Románia-kupa. Megyei csapatok ta­lálkoztak tegnap kora este a labdarúgó Románia-kupa országos szakaszának első fordulójában. A Hargita megyei szakaszt megnyerő Székelykeresztúri Egyesülés a harmadik ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta. A vendégegyüttesnél a próbajátékon lévő játékosok nem szerepelhettek. Románia-kupa, 1. forduló: Székelykeresztúri Egyesülés – Székelyudvarhelyi FC 4–3 (2–1, 3–3)– h. u.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.