2021, január 24, vasárnap.
custom_html_banner1

Hintón jött a Mikulás

Idén személyesen kereste fel a község legkisebbjeit a Mikulás, és a második adventi gyertyát is meggyújtották a községi koszorún. A gyerekek énekszóval és versmondással tették ünnepélyessé az eseményt.

A Mikulás tele pakolt puttonyával, díszes hintón, segítői kíséretében indult útra, a gyerekek izgatottan várták érkezését. Helyi fiatalok ötlete volt a Mikulás-járás megszervezése, az eseményt Potyó Judit tanácsos szervezte. Érdeklődésünkre Potyó Judit elmondta: a megújult Szent Márton Alapítvány lelkes, fiatal tagjai és a tanácsosi testület, illetve néhány szülő támogatásával sikerült megrendezni a Mikulás-járást. Mint mondta, a Mikulás puttonyában kézzel készített mézeskalács-csomagok voltak, amelyeket helyi önkéntesek készítettek, a hozzávalókat az önkormányzat biztosította. A többórás munka eredményes volt: közel 800 mézeskalácsot sütöttek, amelyből 465 csomag készült a gyerekek számára. Az önkéntesek úgy vélik, nagyon sikeres volt a Mikulás-járás. Ugyanekkor, szombat délután gyújtották meg a község adventi koszorúján a második gyertyát. Kis diákok versmondással, énekléssel üdvözölték a koszorú mellett a Mikulást, és ünnepelték a második gyertya meggyújtását. Ezt követően a Mikulás folytatta útját, a jelenlevők pedig szentmisén ünnepeltek tovább.

Kapcsolódó cikkek:

14,353RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb