Hímes tojáson továbbörökített hagyomány

513

A gyergyószéki iskolás gyerekek többsége tud tojást írni, de legalábbis találkozott már a tojás díszítésének e módjával. Ez azoknak az elkötelezett tojásíróknak köszönhető, akik évről évre több száz gyereknek mutatják meg a hagyományos mintákat, s azt is, hogy miképpen kerülnek azok a piros tojásra. A falvakon Fehér Gizella népi iparművésztől tanulhatják kicsik és nagyok a tojásírás művészetét. Az eseményről Nagy Levente számol be.

A tojásírás rejtelmeivel ismerkednek a gyergyói gyermekek Fotó: Nagy Levente

Kis dobozokkal érkeznek az előkészítős diákok a gyergyócsomafalvi Napfény Szociális Központba, tojást hoz mindenki magával, ugyanis tojásírást tanulni jönnek. Az asztalok köré gyűlnek a gyerekek, ahol már melegedik a viasz, mindenki számára jól látható helyre kitéve néhány rajzolt tojásminta.
– Ki az, aki már próbálta a tojásírást? – teszi fel a kérdést Fehér Gizella népi iparművész, aki az oktató szerepét vállalta.
Néhány kéz magabiztosan emelkedik a magasba, ezek a gyerekek már tudják, mi a teendő s azonnal hozzá is látnának. Az oktató kiosztja a kesicéket s néhány tudnivalót is elmond a kis eszközről: olyan, mint egy ceruza, egyik vége laposítva van, egy kis cső van hozzá rögzítve, benne két szál lószőr, s körbetekerve gyapjú- vagy kendercérnával, ami abban is segít, hogy több viaszt vegyen fel a kesice, a lószőr pedig egyenletesen vezeti azt, hogy egyforma vonalak kerülhessenek a tojásra. Ezeket a kesicéket egyébként Gizi néni férje készíti.
Munkához lát mindenki, van, aki saját ötleteit írja a tojásra, mások az ajánlott mintákat próbálják utánozni. Megkérdezem a gyerekektől: van-e már tapasztalatuk a tojásírásban.
– Én már legalább száz tojást írtam – vágja rá egy kislány, barátnője pedig azt mondja, neki rémálom volt a legutóbbi tojásírás, mert alaposan összemaszatolta magát.
Egy-egy minta különösen szépre sikerül, s mivel a tojásokat valahogyan meg kell jegyezni, hogy össze ne keveredjenek, sok gyerek az első megtanult betűket is gyakorolja a tojáson.
A díszített és névvel ellátott tojások a festőlébe kerülnek, ahonnan már szép pirosan veszik ki s teszik száradni. Néhány tojás azonban nem jut el a festőedényig, mert már azelőtt összetörik. S még olyan is akad, aki ugyan megírta és megfestette a tojást, de aztán úgy dönt, helyben meg is eszi.
– A viasz kellőképpen forró kell legyen, a festővíz viszont csak langyos, mert ha túl meleg, nem marad meg a minta a tojáson – közli még a fontos tudnivalókat Gizi néni, azért, hogy aki otthon akar tojást írni, tudja, mire kell figyelni.
Öltözni kell s indulni, az utolsó tennivalókat az iskolában vagy otthon végzik majd el a diákok, oktatójuk meghagyogatja: felmelegített textildarabbal kell ledörzsölni a viaszt, végül szalonnával törölve tenni fényessé a tojást.
Míg érkezik a következő csoport, Gizi nénivel beszélgetek tojásíró múltjáról.
– A tojásírás hagyomány a mi családunkban, én édesanyámtól tanultam, ő pedig a nagynénjétől. Írott tojás nélkül nem is tudtuk volna elképzelni a húsvétot. Nagypénteken délután mindig összeült a család, a férfiak kesicét készítettek, az asszonyok írták a tojást – meséli.
Így tanulta meg ő is a régi mintákat, majd egyre magasabb szintre fejlesztette tudását.
– A gyergyószárhegyi népművészeti alkotótáborban 14 alkalommal vettem részt, ott sok tapasztalatra tettem szert, határokon túlról is érkeztek tojásírók, megosztottuk egymással tudásunkat. 2012-ben hároméves procedúra után zsűriztettem írott tojásaimat Magyarországon, azóta népi iparművészként dolgozhatok – mondja Gizi néni, s hozzáteszi, reméli egyszer sikerül saját kiállításon bemutatnia írott tojásai legjavát.
Több évig a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházban tanította a tojásírást Kisné Portik Irén néprajzkutatóval együtt, aztán úgy határoztak, Gizi néni vállalja a falvakat, s azóta a gyergyói falvakban ismerteti meg a tojásdíszítés ezen hagyományos technikáját a gyerekekkel.
Bár a tojásírás újból divatos, jóval kevesebb családban kap helyet ez a fajta tojásdíszítés, mint régen, kíváncsi vagyok, mennyire fogékonyak a mai gyerekek rá.
– Aki először próbálkozik, az kicsit idegenkedik még tőle, van, aki a forró viasztól tart, de sokan megtanulják, évről évre visszatérnek a foglalkozásra, megmutatják, mennyit fejlődtek, büszke vagyok arra, hogy ilyen sok gyereknek átadtam a tojásírás szeretetét – mondja Gizi néni, majd hozzáteszi, a szülő hozzáállásán múlik, hogy a családokban helyet kap-e a hagyományőrzésnek e módja.
Megérkezik a következő csoport, kezdődik minden elölről: melegszik a festőlé, kesicék a kézbe, a minták a tojásra kerülnek. S így megy reggeltől délutánig, száz gyerek tanul Gizi nénitől ezen a napon, s következik egy másik falu, más diákok, s minden évben egyre szebb írott tojások.

A cikk a Hargita Népe március 29-i húsvéti mellékletében jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.