Hidegségen a Magyaradás

Túrós Puliszka Fesztivál

36

Hidegségre költözik augusztus 30–szeptember 1. között a Magyaradás. Itt szervezik ugyanis a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált, amelynek során a környék apraja-nagyja, de az elszármazottak is a csángó szokások előtt tisztelegnek.
A Magyaradás csapata immár ötödik alkalommal kiemelt médiapartnere a rendezvénynek. Fél évszázados szalagtárának a Gyimesekben rögzített részét szabadtéri vetítés keretében mutatja be a szerkesztőség. Így az első Gyimesi Csángó Fesztiválból (1973), az első Gyimesközéploki kórustalálkozóról szóló riportból (1974), illetve egy 1974-ben lefilmezett Gyimesi lakodalomról szóló riportból láthatnak részleteket az egybegyűltek. Műsorra kerül továbbá egy, a 70-es évekből származó Gyimesi csángó dalcsokor is. De a ’89-ben újraindult Magyaradás is járta a Gyimeseket, így a vetítés része lesz egy 1999-es Gyimesi tábor – beszámoló, egy 2004-ben készült kisfilm a Gyimesekbe költözött gyűjtő-házaspárról, Egy nap Sáráéknál címmel, illetve az elmúlt négy évben készült fesztiválbeszámolókat is levetítjük.
Ami a háromnapos programot illeti: pénteken Mária úti zarándoklattal indít a fesztivál, az este folyamán pedig néptánctanítás és táncház várja az érdeklődőket. A szombati program része hagyományosan a helyi termelők vására, a kenyérsütés és a puliszkafőzés fortélyainak az elsajátítása. Délután koncertek lesznek, az ismert mulatós zenekarokon kívül Homonyik Sándor és Vikidál Gyula is fellép Hidegségben. Vasárnap reggel fúvószenekar ébreszti a falut, hogy a 11 órakor induló puliszkafőző versenyre hívja. Az eredményhirdetés után a népzenéé és a néptáncé a színpad. Olyan hagyományőrzők lépnek fel, mint a Hidegségi Hagyományőrző Néptáncsoport, a Gyimesközéploki Ordasok, a Csíkszentdomokosi Te­nye­res–Talpas, Gyergyóremete Néptánccsoportja, Sorbán Enikő népdalénekes, Csányi Sándor és Simon Éva, a Szentegyházi Veteránok Néptánccsoportja, a Kicsi Tatrospart Táncegyüttes, az Ördögszekér Zenekar és Tánckar, a Gyimesvölgye Férfikórus és Tánckar. 19 órától a csíkszentgyörgyi Székely Góbék nevettetik a közönséget, majd utcabál és tűzijáték zárja a háromnapos fesztivált.
Az indulásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Magyaradás főzőcsapata málétortát is készít, és születésnapi fotózkodásra várja a közönséget.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek