Hiányoznak-e vagy sem az utasítások?…

28

A Hivatalos Közlöny 2017. május 24-i számában jelent meg ama 2017/110-es törvény, amely révén kiegészítették az egészségügyi reformra vonatkozó 2006/95-ös törvényt, valamint a szociális gondozás törvényét, a 2011/292-est. Mindkét esetben ez az RMDSZ-es honatyák által kezdeményezett törvénymódosítás arra volt hivatott, hogy lehetővé tegye az anyanyelvhasználatot a közkórházakban. Nos, a szóban forgó törvény előírásai 2018. január 1-jétől hatályossá váltak. Legalábbis papíron…

Némileg viszontagságos utat járt be ez a 2016 áprilisában beterjesztett törvény-kiegészítési kezdeményezés. Így miután 2016-ban a szenátusban túllépték az Alkotmány előírta határidőt, az az esztendő decemberében hallgatólagos elfogadásra került. A képviselőházban az érdembeli ténykedés a múlt esztendő februárjában vette kezdetét, majd bekövetkezett két zavaró tényező: márciusban a kormány azt kedvezőtlenül kezdeményezte, majd az április 11-i egyöntetű megszavazását követően az ellenzéki pártok 124 honatyája az Alkotmánybírósághoz fordult alkotmányossági aggályokat fogalmazva meg. Azt elutasította a taláros testület, s így május 19-én sor kerülhetett annak államelnök általi kihirdetésére, majd május 24-én a Hivatalos Közlönyben való megjelentetésére. (Egyébként az alkotmányossági aggályokat nem Klaus Johannis államelnök fogalmazta meg, amint arról olvashattunk az egyik napilap tegnapi számában.)
Az egészségügyi reformra vonatkozó 2006/95-ös törvényt a 2017/110-es törvény két bekezdéssel egészítette ki. Az egyik a 7-es szakasz, amelyhez hozzátoldtak egy új bekezdést, s amely értelmében elvként szerepel az is, hogy az egészségügyi egységekben olyan egészségügyi vagy szociális szakszemélyzetet kell biztosítani, amely ismeri a nemzeti kisebbségek nyelvét, már amennyiben egy adott területi-közigazgatási egységben a nemzeti kissebséghez tartozó állampolgárok a lakosságszámnak több mint 20%-át teszik ki vagy számuk legalább 5000 fő. Hasonlóképpen hozzátoldtak a 16-os szakaszhoz is egy új bekezdést, amely értelmében az egészségügyi minisztériumnak, mint a közegészségügyi ellátás központi hatóságának a feladatköre azon egységek megszervezési és működési normáinak a kidolgozása, amelyek biztosítják a közegészségügyi eljárást, figyelembe véve a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó új előírást is, továbbá a minisztériumra hárul a közegészségügyi intézmények tevékenységének az engedélyezés és ellenőrzése, valamint az alárendeltségébe tartozó egységek működésének biztosítása. A törvény szövegébe semminemű rendelkezés nincs arra vonatkozóan, hogy „alkalmazási, módszertani normákat” vagy „végrehajtási utasításokat” kell kidolgozni, és azt kormányhatározattal jóváhagyni. A 16-os szakaszt kiegészítő új bekezdés igen tekervényes megfogalmazású szövegéből viszont azt lehet kikövetkeztetni, hogy ezentúl a minisztérium által kidolgozott megszervezési és működési normákba kell beépíteni az anyanyelvhasználat konkrét módozatait. Nos, ha a törvény megszövegezése olyan, amilyen, akkor nemigen lehet számon kérni azokat a fránya „végrehajtási utasításokat” sem. Ugyanakkor a közkórházak illetékeseit sem igen lehet felelősségre vonni, lévén, hogy a törvény a minisztérium hatáskörébe helyezte ama megszervezési és működési normák kidolgozását és jóváhagyását, amelyekbe bele kellene építeni a nyelvhasználat konkrét módozatát. És ha már itt tartunk: a Hivatalos Közlöny 2017. december 5-i számában jelent meg az egészségügyi miniszter az a 2017/1369-es rendelete, amellyel jóváhagyta a temesvári Pius Brînzeu Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház megszervezési és működési szabályzatát. Abban viszont nem találtunk semminemű utalást a nemzeti kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozóan. (Az is furcsállandó, hogy a 2017/110-es törvény szerint a „megszervezési és működési normákat” kell kidolgozni, a miniszteri rendelettel viszont „megszervezési és működési szabályzatot” hagytak jóvá.)

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.