2021, január 24, vasárnap.
custom_html_banner1

Hetven lejjel növelnék a minimálbért

A bruttó minimálbér 2230 lejről 2300 lejre való emelését tervezi a kormány 2021-től. Florin Cîţu miniszterelnök és Raluca Turcan munkaügyi miniszter a bruttó minimálbér emeléséről tárgyalt tegnap az országos érdekegyeztető tanács képviselőivel.

Florin Cîțu miniszterelnök szerint a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek érveit, valamint a jelenlegi gazdasági-társadalmi körülményeket figyelembe véve döntenek a minimálbér emelésének mértékéről. A kabinet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben a szakszervezetek képviselői a minimálbér 2400 lejre való emelését kérték a tegnapi egyeztetésen, míg a munkáltatói szervezetek képviselői a minimálbér jelenlegi szinten való befagyasztását követelték a 2021-es év első hónapjaira, azzal érvelve, hogy számos gazdasági ágazat rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány előidézte válság miatt. Mindezen szempontokat figyelembe véve a kormány az infláció mértékénél nagyobb összeggel, 70 lejjel tervezi emelni a bruttó minimálbért, amely így 2230 lejről 2300 lejre nőne – áll a bejegyzésben, amelyből az is kiderül, hogy az erről szóló határozatot holnapi ülésén fogadja el a kabinet. A tegnapi megbeszélésen egyezség született arról is, hogy jövő év első felében a kormány és a szociális partnerek – a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében – megállapodásban rögzítik a minimálbér-emelés mechanizmusát a következő négy évre vonatkozóan. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy nem csökkennek a közalkalmazotti bérek 2021-ben, de az egységes bértörvénnyel kapcsolatban indított kiértékelés lezárásáig befagyasztják a fizetéseket a 2020. decemberi szinten – jelentette ki a kormányfő. Florin Cîţu azt mondta, „nem híve” a fizetéscsökkentéseknek, nem fognak csökkenni a közalkalmazotti bérek 2021-ben. Ugyanakkor hozzátette, megvizsgálják, hogy a jelenleg érvényben levő egységes bértörvény kellőképpen hatékony-e, mert – állítása szerint – különféle rendellenességek léptek fel hatályba lépése óta, és amíg ez a vizsgálat lezárul és levonják a következtetéseket, befagyasztják a közszférában dolgozók fizetését a 2020. decemberi szinten.

Kapcsolódó cikkek:

14,353RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb