2021, január 17, vasárnap.

Hétvégén nyílik az alkotótábor

A Hargita Megyei Családi Elhelyező Központok Szövetsége, a Csíki Székely Múzeum, illetve a Nagy Imre Képtár idén is megszervezi a Zsögödi Nagy Imre diák-alkotótábort. A zsögödfürdői Cari-táborban több mint húsz fiatal, képzőművésznek tanuló diák vesz részt.

Terepmunkán a művészcsemeték. Plain air
Terepmunkán a művészcsemeték. Plain air

[dropcap]P[/dropcap]ár évvel ezelőtt Szabó András, a tábor művészeti vezetője attól az ötlettől sem zárkózott el, hogy művésztelepként működjön tovább az akkor még Nagy Imre Alkotótáborként ismert nyári képzőművészeti találkozóhely.
– Az igényeknek megfelelően kellett módosítanunk a tábor tematikáját, azt látjuk, hogy a diplomázott és alkotó képzőművészek igényeit számtalan alkotótábor és telep megpróbálja kielégíteni, a fiatal generációnak, a diákoknak szóló táborok sorában azonban hiánypótlóként működhet a Nagy Imre Diák-alkotótábor. Ebből a megfontolásból tehát diáktáborrá minősítettük a találkozót – számolt be lapunknak Szabó András. A művészeti vezető szerint az idei táborban tíz Csíkszeredában tanuló diáknak és tanáraiknak biztosít helyet az alkotótábor, illetve három-három tanuló és kísérőik Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról és Szatmárnémetiből érkeznek Zsögödfürdőre .
– A műhelyfoglalkozásokat a zsögödfürdői Cari-táborban tartjuk, de nem maradunk végig a táborhelyen, a környéket is bejárjuk a tábor ideje alatt – tette hozzá a tábor művészeti vezetője.
A július 4–11. közötti időszakban történő tábori foglalkozások témája az 500 esztendős csíksomlyói Mária-kegyszobor, illetve a hozzá kapcsolódó események, hiedelmek, szokások.
– Azt szeretnénk, hogy a Csíkszeredában és Erdély más helységeiben működő, művészeti képzést nyújtó középiskolák diákjai ismeretséget kössenek egymással, összemérjék tudásukat, valamint megtapasztalják a tematikus és önálló felfogású művek közös alkotásának az ízét – mondta a táborvezető.
Az idei tábor részletes programja: július 4-én, 11 órakor találkozás a Nagy Imre Képtárban, ismerkedés és képtárnézés, majd délután a csíksomlyói kegyszobor vizuális megismerése és az Ezer Székely Leány Napján való részvétel. Július 5-én múzeumlátogatás – a Szárhegy ’40 és az Megmentett szakrális kincseink című egyházművészeti kiállítások megtekintése, utána a táborhelyen Hegedűs Enikő művészettörténész tart vetítéssel egybekötött előadást az idei témát ismertetve. Július 5–10. között reggeltől estig műhelymunka, a tábor végén pedig, július 11-én záró tárlat a Nagy István Művészeti Középiskolában. A diáktábor lebonyolítását Csíkszereda Polgármesteri Hivatala támogatja, a táborigazgató Csató Miklós tanár.

Pál Bíborka

[box type=”shadow” ]Május közepétől hétfő kivétel naponta reggel 9-től délután 5-ig látogatható a zsögödi Nagy Imre Galéria, ahol a festőművész életművének örökségén kívül a mester tárgyi hagyatéka is eredeti környezetében tekinthető meg. A környék egyik legteljesebb múzeumi kollekcióját szemlélhetik meg itt a látogatók, hiszen Imre bácsi háztartási eszközeit, festő-és horgászfelszereléseit, hanglemezeit, sakk-készletét, leveleit és könyveit, de még a méhkaptárát is megtekinthetik az érdeklődők. A galéria kiállítótermeiben a művész hagyatékából összeállított alkotások láthatók. [/box]

Kapcsolódó cikkek:

14,315RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb