Hét csapat nevezett

Rajt szeptemberben

17

Mindössze hét alakulat nevezett a román teremlabdarúgó-bajnokság 2019–2020-as bajnoki idényére, köztük a Csíkszeredai Imperial Wet és a Székelyudvarhelyi FK is. Az első székely rangadóra a negyedik fordulóban kerül sor.

A 4. fordulóig kell várni az első székelyföldi derbire Fotó: Pál Zoltán

Eldőlt, hogy hét csapat – Csík­szeredai Imperial Wet, Galaci United, Dunărea Călărași, Dévai Autobergamo, Szé­kelyudvarhelyi FK, Temesvári Informatica, Kolozsvári Clujana – részvételével szeptember 7-én rajtol a teremlabdarúgó román bajnokság.
A szakszövetség döntése értelmében a fent említett hét csapat egy oda-visszavágó kört játszik, majd ezt követően jön a felsőházi és az alsóházi rájátszás. A felsőházba az alapszakasz első négy helyezettje jut be, ahová a helyezések alapján 3–2–1–0 pontot visznek magukkal. A rájátszásban egy újabb oda-visszavágó kör veszi kezdetét, majd a helyezések alapján az első két helyezett játssza az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálét, míg a 3–4. helyezettek a kisdöntőben lesznek érdekeltek.
Nyitásként mindkét székelyföldi alakulat idegenben kezd: a Székelyudvarhelyi FK a Kolozsvári Clujana vendége lesz, míg a címvédő Csíkszeredai Imperial Wet azonnal rangadót játszhat, méghozzá a Románia-kupa-címvédő Dunărea Călărași vendégeként.
Utóbbi két csapatra előtte viszont még egy Szuperkupa-döntő is vár. A szakszövetség ennek időpontjáról és helyszínéről még nem adott tájékoztatást, de információink szerint ezen összecsapást szeptember 4-én Bodzavásáron (Buzău) rendezik.
A Székelyudvarhelyi FK első hazai meccsét a második fordulóban tudja le, amikor a Temesvári Informaticát fogadja, míg az Imperial a harmadik fordulóban, amikor a Dévai Autobergamo látogat Csíkszeredába. A bajnoki címvédő a második fordulóban szabadnapos lesz.
Az 1. forduló műsora: Dunărea Călăraș – Csíkszeredai Imperial Wet, Temesvári Informatica – Galaci United, Kolozsvári Clujana – Székelyudvarhelyi FK; a Dévai Autobergamo szabadnapos.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek