Helyenként veszélyes, de minden út járható

36

Még mindig dolgoznak a júniusi áradások okozta károk javításán Gyimesközéplokon. Minden falurész megközelíthető, de néhány ponton továbbra is nehézkes a közlekedés. A legkritikusabb a hidegségpataki megyei út egyik „alámosott” szakasza, amely fokozottan balesetveszélyes.

Hargita megyében egyedül Románandrásfalva szenvedett nagyobb károkat Gyimesközéploknál a júniusi áradások alkalmával. A község 12 pataka közül 10 lépett ki a medréből és okozott károkat, a legsúlyosabbakat a Nagy-patak, a Kápolna-patak és a Boros-patak. Utóbbiak esetében aszfaltozott utat tett tönkre az árvíz, és a partvédelmet is alaposan megrongálta.
– A kápolnai és a nagypataki részen körülbelül két hétig nem lehetett közlekedni a károk miatt. Hidegségpatakán egy beszakadt híd miatt szigetelődtek el emberek. Önerőből járhatóvá tettük az utakat, de még mindig folyamatosan dolgozunk a javításokon. A kápolnai falurészen mintegy két kilométeren most is nehezen lehet haladni – közölte Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere.
A kormány 1,8 millió lejjel segíti a községet, és a jelentősebb munkálatok esetében jelenleg is folyik a tervezés közbeszerzése. Amint arról korábban beszámoltunk, a Hidegség-patakán beszakadt egy betonhíd, és ezzel megközelíthetetlenné vált a hajnalszeri falurész. Ezt a hidat ideiglenesen sikerült használhatóvá tenni, de végleges megjavítását csak az említett támogatás teheti lehetővé.
A Farkaspalló felé vezető 127A jelzésű megyei út alaposan megrongálódott, a legkritikusabb pontja pedig a Főczék-hídjához közeli szakasz. Mivel a Hidegség-pataka kimosta a meder szélét, az út patak felőli oldalán életveszélyessé vált a közlekedés. A fél sávot lezárták, a közelben levő kanyar pedig csak fokozza a balesetveszélyt. Gergely Károly szerint rendkívül fontos, hogy a tél beállta előtt ezt a szakaszt megjavítsák.
– Várjuk a megígért kormánypénzt, amíg azt nem kapjuk meg, nem tudunk lépni. A szakértői felmérés dönti el, hogy lesz-e szükség tervekre is – nyilatkozta lapunknak Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.