Hegyes-havas túra

200

Napsütéses tél végi, tavaszi napon, 2018. március 24-én túráztunk. Tizenketten vállalkoztunk bejárni a kb. 14 kilométeres távot, ami önmagában nem nagy távolság, de a téli terepviszonyok, a jelentős magasságkülönbség és a hirtelen emelkedő nehezítette a feljutást a Hegyes-havas csúcsára.

Fotó: Szőcs István

A gyimesközéploki állomásig vonattal utaztunk, majd 2 km gyalogolás után elértük a Nagy-patak völgyében lévő utat, amely felvezet a Hegyes-havasra. Havas úton haladtunk felfelé, egyre szűkebb völgyben, ritkuló házak és csűrök mellett, majd a Kénes-forrás környéki nyári szállások után felcsatoltuk a hótalpakat is. Az út itt egyre meredekebb lett, ami gyakoribb „megszusszanásokra” késztetett. Sajnos itt meg kellett váljunk egyik turatársunktól, akinek vissza kellett fordulnia. Ahogy fennebb és fennebb értünk, úgy egyre jobb kilátás nyílt a szemben levő dombokra, hegyekre. Először a Silye, a Naskalat, majd az Öcsém-Nagyhagymás és a környező hegyek jelentek meg. Az út a néhány évvel korábban még meglévő erdők helyén ma már csupasz, hó borította hegyoldalakon kapaszkodik felfelé, így érjük el a Hegyes-havas csúcsát. Fényképezés, csúcs-pálinka, -csoki, rövid pihenő és a körpanoráma megszemlélése után lefelé indulunk. Pontosan délkor uzsonnázunk, majd továbbhaladunk a gerincúton – ami persze a nagy hó miatt nem látszik. Többször megállunk, mindenki igyekszik minél többet elraktározni a napfényből. Az Antalok-sarka magaslatnál letérünk jobbra a Kápolna-patak völgye felé. Meredek ereszkedő következik, majd a patakvölgyben elérjük a Kápolnapatak házait, lennebb pedig a vasúti megálló közelében lévő „könyvtárat”, ahol a kellemes fáradtságot még kellemesebbé lehet tenni az esti vonatra való másfél órás várakozás ideje alatt.
A megtett útvonal hossza 14 km, szintkülönbség 750 m, túraidőtartam 7,5 óra, résztvevők száma 11.
Kedves Ferenc,
Csíkszereda

A cikk a Hargita Népe április 11-i számában jelent meg.

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.