Házikígyó

Csizma a konyhaasztalon 38.

51

„Az egyiptomiak nagy tiszteletben tartják az áspiskígyót, így ezek szelídek lesznek. Az egyiptomiak gyermekeikkel együtt nevelik a kígyókat, és így azok semmi bajt nem okoznak. Ha tapsolnak, a kígyók előjönnek odúikból. Mikor az egyiptomiak megebédeltek, borban és mézben áztatott kenyeret tesznek az asztalra és tapsolnak, mintha vendégeket hívnának. A kígyók mindjárt előjönnek, és felegyenesedett testtartással elhelyezkednek az asztal körül. Miközben jóllaknak kenyérrel, megengedik, hogy megcsókolják őket” – idézi Farkas Henrik Legendák állatvilága című könyvében (Budapest, 1982) az áspiskígyóról – ureusz – írva Claudius Aelianus (175–235) De Natura Animalium című enciklopédiájából. Ez természetesen legenda. Épeszű ember nem csókolgatja az áspiskígyót, mert annak marása halálos. Nem is jutott volna eszembe az ebédlőasztal köré ültetni, ha nem olvastam volna honi házikígyókról is, és ne döbbentett volna meg a lényegi hasonlóság. Bánffyhunyadon például még a 20. század fordulóján is tartottak házőrzőnek házikígyót, ami az asztalnál a gyermekkel egy csészéből itta a tejet, de asztalon manapság nyilvánvaló, hogy csakis a csizmában lehet helye, egyébként pedig a néprajzi tanulmányokban. A házikígyót az ártalmatlan siklókkal azonosítják. Általános hiedelem szerint régente minden háznak volt házikígyója, amely a ház falában, a küszöb alatt vagy a telken lakott. Biztosította a család szerencséjét, oltalmazta a házat, előre jelzett minden veszedelmet. Elűzése szerencsétlenséget okozott, elpusztítása után meghalt az, aki megölte vagy a család legkedvesebb tagja. Szalontai hiedelem szerint fészkében kincset őrzött, s aki az elpusztult házikígyó húsát megette, megértette az állatok nyelvét. Egyes meseváltozatokban a foggal született gyermek titokban ad tejet a házikígyónak. A foggal született gyermek táltos, és a kígyó hátán utazik, hipp-hopp, ahová csak akar szempillantásnyi idő alatt. Hiedelmeinkben, mondáinkban, meséinkben, balladáinkban, közmondásainkban a kígyó igen gyakran szerepel, kutatók szerint gyakrabban, mint bármely más házi- vagy vadállat. Meséink egyik legszebb csodatétele, amikor a kígyókirály összeforrasztja a gonoszul elveszejtett hős összetört, szétszórt porcikáit, hogy a hős szebbnek, daliásabbnak ébredjen, mint előtte volt. Ez nem véletlen: a kígyó levedli a bőrét, újjászületik, ezzel megidézi a halhatatlanságot, s mint ilyen, ősidőktől fogva a gyógyítás ismert szimbóluma. A serlegen tekeredő kígyó jele ma is mindenkit eligazít, aki patikát keres. A serlegen vagy pálcán tekerőző kígyó jele mindmáig a gyógyítást, az orvoslást szimbolizálja.
A görög mitológiában a gyógyítás ősatyja, Aszklépiosz olyan bottal járt, amire kígyó tekeredett. Nem volt isteni származású, tettei miatt lett isten belőle. Aszklépiosznak négy gyermeke volt, akik szintén az orvoslás szimbolikus alakjai ma is. Makháón a sebészet nagymestere, Podaleiriosz „belgyógyász”, Panakeia (panacea a. m. mindent gyógyító) a gyógyszerkészítés jelképe, és Hügieia az általános egészség megőrzése, nevéből származó szóval a higiénia, a közegészségügy patrónája. Hippokratészt is Aszklépiosz leszármazottjának tartják. Ő az első orvos, aki rendszerbe foglalta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, neve fémjelzi ma is a pályakezdő orvosok esküjét, a hippokratészi esküt.
Az áspiskígyó a szereplője a szeretet próbája-balladáknak, amelynek változatai ma is élők Erdély-szerte. Kallós Zoltán így határozza meg: „A szeretteit és szerelmesét szeretetükben próbára tevő szerelmes románc-motívuma általánosan ismert európai ballada- és mesemotívum. Az áspiskígyó szerepeltetése azonban csak a skótoknál és a magyarsággal együtt élő, illetőleg vele szomszédos népek folklórjában bukkan fel.” Ízelítőül pár sor egy moldvai csángó változatból: „Ott hálék ez éjen Egy kerek dombecskán, Bément e hasamba Sárig hasú kígyó. Csibbedi szivemet, Eszi e májamat, Piros vérem szípja, Dorokam szorissa. Anyám, édesanyám, Nyúlj bé kebelembe, Vedd ki kebelemből Sárig hasú kígyót! Mintsább kezem nélkül, Jobb szép lyányom nélkül…” – a lány sorra kéri a családja tagjait, szeretteit, de senki sem segít, míg végül a szerelmeséhez fordul, akitől ezt a választ kapja: – „Mintsább mátkám nélkül, Jobb szép kezem nélkül. Hát mikor kivette, Mind sárig arany vót.”

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.