Házi feladat: írjunk történelmet!

44

Szerzokep_Burus_Botond_webrea„Azt nem tudom, mivel foglalatoskodott Klaus Werner Iohannis fizikatanár Nagyszebenben 1989. december 16-án. De azt igen, hogy mit csinált Tőkés László lelkipásztor. A rendőrök és a szekusok által ostrom alá vett temesvári parókia épületében tartózkodott, és visszautasította, hogy elhagyja azt. Akkor jött létre egy nemzetek és nemzedékek felett álló emberi lánc, amelyben az érződött, hogy a transzcendencia összeköti Románia eme szerencsétlen polgárait. Vagyis hogy egy örökkévalónak és leküzdhetetlennek hitt rezsim átléphető, megsemmisíthető, megtagadható. Temesvár mentette meg a románok becsületét és méltóságát. A temesvári forradalmat pedig, amennyiben fontos a történelmi igazság, nem lehet különválasztani attól a személytől, akitől az újra megtalált európaiság nevében elnökké választott Klaus Iohannis visszavonta a Románia Csillaga kitüntetést.”
A fenti sorokat Vladimir Tismăneanu politológus írta, rögtön azután, hogy a múlt csütörtökön nyilvánossá vált: Klaus Johannis államelnök visszavonja a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát Tőkés Lászlótól. Erről az aktusról azóta viszonylag sokan és többnyire kompetens módon fogalmazták meg és publikálták véleményüket, meglátásukat, gondolataikat. Nem erről szeretnék írni, hanem csak ezzel kapcsolatban.
Az idei választási év Romániában, ennek megfelelően boldog-boldogtalan prognózisokat gyárt. Fussunk neki: viszonylagos biztonsággal – megengedhető csúsztatással – leírható annak a pártnak a neve, amely tarolna az őszi parlamenti választásokon. RKP. Igen, jól olvasták: a Román Kommunista Párt. Az IRES közvélemény-kutató intézet egy friss felmérése azt mutatja, hogy a román állampolgárok több mint fele (52 százaléka) szerint a kommunista párt jobb, megfelelőbb volt, mint bármelyik jelenlegi politikai csoportosulás. Ez a fajta nosztalgia nem új keletű, hanem nagyon is reális és létező attitűd: 2010-ben például szintén egy IRES-felmérés adatai adták ki azt, hogy a romániaiak 41 százaléka szerint Nicolae Ceauşescu megfelelő módon vezetné az országot, ezért meg is választanák államfőnek. Akkor a válaszadók közel kétharmada (63 százalék) adott is valamiféle magyarázatot erre a preferenciára: azt, hogy a kommunizmus idején jobb, megfelelőbb életkörülményei voltak, mint jelenleg. Lehet ezt protest-attitűdnek, a jelenlegi tapasztalatoktól megcsömörlött ember reakciójának betudni, lehet azzal magyarázni, hogy a kollektív gondolkodásban a rendszerváltás óta eltelt idő kiradírozott rengeteg negatívumot, kvázi az idő múlása „megszépítette” a múltat stb. Egy dologra nincs magyarázat: negyed század távlatából hogy, miért, milyen érvek, milyen logika és milyen erkölcs alapján lehet visszakívánni egy totalitárius rezsimet? Ez pedig nemcsak a válaszadók 52 százalékának a felelőssége, hanem közös felelősség. Mint ahogy az is, hogy a pártállami nómenklatúrából csak az nem szivárgott át a jelenlegi politikai-gazdasági-hatalomgyakorlási konjunktúrába, aki időközben elhunyt: moralitásunkat jóllakatják a harminc másodperces bejátszások, amelyen az elítélt, agg és elhülyült Vişinescu börtönparancsnok szitkozódik – és közben nem veszünk tudomást róla, hogy az elnyomó pártállamot élvezettel és hatékonyan kiszolgálók miniszteri bársonyszékekben ülhettek, ülhetnek. Bólogatunk, hogy jobban telt a szocializmus alatt, főleg szociális tekintetben, meg hogy az nem is volt olyan rossz rendszer, csak hát rosszul alkalmazták – és közben bólogatunk ahhoz is, hogy a jelenlegi technokrata kormány feje bejelenti, 2039-re zárulhat le a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása. Halottak fognak jussolni akkor, mint ahogy a ma még élő apák, nagyapák sem tudnak meghalni annak tudatában, hogy legalább rendezett tulajdonjogú nadrágszíj-parcellát, erdőrészt tudnak örökül hagyni. És ha már Temesvárral kezdtünk: ezresével vonulunk fel az Antena 3 hívására, statisztának a „sajtószabadság” és „véleményszabadság” nevében hirdetett médiashowhoz, tízéves gyermektől az államelnökig hamisan elszörnyülködve azon, hogy sérülhetnek ezek a jogok – és közben senkit sem zavar az, hogy nem oldották fel az 1989-es forradalom dokumentumainak titkosítását, hogy az azon túlmutató szembesítésről-szembenézésről már ne is beszéljünk.
Tőkés László politikusként megosztó személyiség. ’89-es forradalmárként nem az. Ezután válik azzá, mert a kitüntetés visszavonásának gesztusa a közeljövőben sarkalatosnak fog bizonyulni azokban a diskurzusokban, amelyek most és a jövőben születnek az akkori eseményekről. Mivel a történelmet a jelenben írjuk, értelmezzük. „Legalább ezért – mondjuk úgy, történelmi szemérmességből – tartózkodhatott volna e nevetséges tettől. Az Ön döntése, bárhogy is akarná azt megindokolni, a tegnapi és mai szekusok revansvágyának visszhangja. Tekintse ezt a szöveget ezen ország és az 1989-es forradalmak történelmének meghamisítása elleni tiltakozásnak!” – így ér véget Tismăneanu az államelnökhöz címzett, fent elkezdett nyílt levele. Érdemes megjegyezni az utolsó mondatot. Újabb huszonöt év múlva nem lesz benne a történelemkönyvekben, és egyébként is, akkor már egészen másként fogunk emlékezni.

Burus János Botond

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.