Hazavárjuk a székely leányokat, legényeket

Ezer Székely Leány Napja

487

Toborzóval indul az idei Ezer Székely Leány Napja, és az ünnepi szentmisét nem a kegytemplomban, hanem a somlyói nyeregben tartják. A visszajelzések alapján a színpadi fellépők száma jelentősen nő: közel 900-an ropják majd a táncot és énekelnek szombaton, július 6-án a Hármashalom-oltárnál.

Lesz, ki ropja a táncot. Minden eddiginél több fellépőre számítanak a szervezők fotó: Archív

Csíkszereda leginkább hagyományosnak mondható rendezvényének nevezte az Ezer Székely Leány Napját Ráduly Róbert Kálmán, a megyeszékhely polgármestere a szervezők tegnapi sajtótájékoztatóján.
– Talán az egyetlen olyan rendezvény, amely nem a városnapi, falunapi 21. századi trendek alapján jött létre, hanem más indíttatásból, teljesen más időben, a 30-as évek elején. A két világháború közötti időszakban erőteljesen mutatkoztak meg az új idők, új szelek jelei, ezek az idők, szelek azóta sem múltak el – utalt a polgármester a rendezvény eredetére. Az 1931-ből gyökerező ünnepi alkalmat az elnyomás ellenében, egyfajta identitásőrzésre felhívó válaszeseményként szervezték meg. A kommunizmus idején betiltották, 1990-ben pedig – László Pál polgármestersége idején – újjáélesztették. Az új „időszámításnak” tehát ez lesz a jubileumi 30. kiadása.

Idén sem marad el az esemény. A részleteket ismertették a szervezők fotó: László F. Csaba

Tetőtől talpig
– Székely ruhába öltözni nem könnyű feladat. Többen vannak, akik nem veszik fel egy évben egyszer sem a viseletet, mint akik felveszik. Nemcsak a székely ruhára van szükség, hanem a székely emberre is, és idén ezt hangsúlyosabban szeretnénk jelezni – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, megjegyezve: szorgalmazza, hogy akik ezen alkalomból felszólalnak, azok tiszteljék meg az ünnepet teljes viselettel, ne csak egy-egy hagyományos ruhadarabbal jelenjenek meg a szereplés kedvéért.
Az idei esemény tiszteletbeli házigazdája Csíkszentgyörgy. A község polgármestere, György József kiemelte: 1990 óta lelkesen részt vesznek az Ezer Székely Leány Napján, de először jutott nekik a megtisztelő feladat, hogy a szervezésből is kivegyék a részüket.
– Motivál bennünket, megmozdult az élet a községben. Jelen lesznek egyházközségeink, a polgármesteri hivatal, a civil szervezeteink és a község lakosai. Tisztelettel, odaadással akarjuk elvégezni a mi munkánkat – mondta György József.
Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvény két idei újdonságára hívta fel a figyelmet: egyrészt „visszatér” a szentmise a nyeregbe, másrészt péntek este toborzót szervez a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Mint mondta, előbbi célja, hogy a tömeg egységesen vegyen részt minden programban, utóbbié pedig a jó hangulat előkészítése.
Az Ezer Székely Leány Napját megelőző péntekre 2017 óta a Székely Népviselet Napjaként tekintünk. András Mihály, az ünnepnapot meghirdető Hargita néptáncegyüttes menedzsere kifejtette: világszerte több országból kaptak fényképeket népviseletbe öltözött magyar, székely közösségektől, ez pedig megerősítette őket a kezdeményezés létjogosultságáról. Idén is várják a fotókat a hargitaneptanc@gmail.com e-mail-címre és a néptáncegyüttes facebook-oldalára üzenetben.
– Ha tiszta a tánc és az ének, igazi az imádság, hangos a csujogatás, akkor élményben lesz részünk. Ez már rítus egy szakrális térben, és jó ott együtt lenni – mondta András Mihály.

Bőséges programkínálat
A szervezőcsapat részéről Gábos Rozál, Tóth Bálint és Prigye Kinga, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány részéről pedig Lőrinczi Mária osztotta meg gondolatait.
A péntek esti, 19 órakor kezdődő toborzón fellép Csíkszereda főterén az öt Tolna megyei falu dalköröseiből álló Bukovinai Székelyek Egyesített Népdalköre, majd a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyütes, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes, a Hargita együttes, valamint az együttes tagjainak tanítványai. Összesen több mint száz fellépőt tekinthetünk meg – esős időjárás esetében a művelődési házban.
A szombati gyülekező a megszokottnál korábban, 8 órától kezdődik a város bejáratainál. A Szabadság téren a csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekar dallamai fogadják a hagyományőrzőket, a megnyitó pedig 9 órakor kezdődik, ezt pedig a közös tánc, majd a Somlyóra való vonulás követi. A nyeregben 11 órától kezdődik az ünnepi szentmise – Pál-Vilmos Barna főesperes mutatja be –, és ekkor kezdődik a népviseletbe öltözöttek regisztrációja is.
Az ünnepi köszöntőbeszédek 12 órakor kezdődnek, akárcsak a népviseletmustra, amelyen kiállítást tekinthetünk meg a csíkszentgyörgyi viseletekről. A néptánccsoportok előadásai 12.30-kor kezdődnek és 17.30-kor zárulnak. Ezeknek sorát a Hargita együttes, valamint a Hargita és a Bekecs, valamint előbbi tanítványainak közös műsorszáma töri meg 14.30-kor, illetve a 16 órai közös játék és tánc. A közös fotót 16.30-kor készítik. 17.30-kor a népviseletmustrát értékelik, 18 órakor pedig bejelentik a lakosságarányosan legnagyobb létszámban megjelenő települést, amely a következő évi rendezvény tiszteletbeli házigazdája lesz, és megörökli az ajándék esketőszékeket. Mindeközben egész napos vásár és gyermekfoglalkozások teszik gazdagabbá a programkínálatot.
Lőrinczi Mária megjegyezte: a tavalyi rendezvény mottója a megmaradás volt, az ideié pedig a hazatérés.
– Hazavárjuk székely leányainkat, hogy itthon legyenek édesanyák, és hazavárjuk a legényeket is, hogy a családi fészket építsék – fogalmazott Lőrinczi Mária. Meghatódva tette hozzá: az alapítványi munka során volt rá példa, hogy elfogyott az erő, de mindig akadt segítség is, és jelenleg is jó kezekben van a szervezés.
A gyülekezőhelyek a következők: a Szentlélek utcában a volt fonodánál („oldalcsíkiaknak” és csíkszeredaiaknak), a Brassói úti kamionparkolónál (alcsíkiaknak), illetve a Nagyrét utcában, a Dedemannal szemben (felcsíkiaknak). Az autóbusszal érkezőknek a sportaréna parkolóját ajánlják.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek