Házasság hete rendezvények Gyergyószentmiklóson: Fókuszban a csapatjáték

30

Holnap kezdődik a Házasság Hete rendezvénysorozat, jövő vasárnapig gyülekezeti és kulturális, szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket. A Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ által Erdélyben elindított rendezvényt Gyer­gyó­szent­miklóson idén hetedik alkalommal szervezik önkéntesek és a helyi plébániák lelkészei. A változatos programok középpontjába a házasság és a család értéke kerül.

Az egyhetes rendezvénysorozat felépítése hasonló az előző évekéhez: Istennel töltött imaidő, filmek, előadások, beszélgetések és egy romantikus vacsora által irányítják a figyelmet a házasság fontosságára, értékének megőrzésére. Ugyanakkor a beszélgetésekre és közös programokra jegyeseket és házasságot tervező párokat is várnak.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy idén dr. Pécsi Rita neveléskutató érkezik hozzánk, A sikeres nevelés kulcsa és Érzelmi intelligencia a házasságban témákban tart előadásokat. Ugyancsak figyelemreméltó része a rendezvénysorozatnak a hétfői tanúságtétel, amelyben négy házaspár beszél személyes tapasztalatairól, nem titkolva a nehéz időszakokat, keresve azok megoldási lehetőségeit – mondta a rendezvény kapcsán Ilyés Tímea szervező. A tanúságtétel hétfőn este hat órától lesz a Szent István-plébánián.
A programban – a mottót hangsúlyozva – szerepel játékest is, amelyet kedden este hat órától tartanak a református gyülekezeti teremben, a Nicolae Bălcescu utca 2-es szám alatt. Emellett romantikus vacsora, imaest, Novák Zsolt előadása és filmvetítés szerepel a jövő vasárnapig tartó rendezvénysorozat kínálatában.
Az esemény február 16-án, vasárnap, ünnepi istentiszteletekkel zárul a Szent Miklós és Szent István templomokban, a református templomban, a Tölgymező utcai baptistakápolnában, valamint az unitárius egyházközség székhelyén, a Márton Áron utcában.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek