Hazai pályán a győzelem a cél

33

 

Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Hargita Ralit, amely az idei hazai szakági bajnokság második futama. A koronavírus-járvány miatt az eredetileg május elejére tervezett futam második napján versenyeznek a résztvevők Hargita megyében, a viadal első napja ugyanis a Barcaságban zajlik majd. Két csíkszeredai páros indul a viadalon, akik kategóriagyőzelmekre hajtanak.

Ugyan a Brassó és Hargita Rali szervezői összefogtak és közösen rendezik meg az idei ralibajnokság második futamát, a verseny hivatalos neve Hargita Gyöngye Rali – hangsúlyozta ki Ferencz Csaba, a székelyudvarhelyi Maxx Racing, a viadalt szervező szervezet vezetője.

Ismételni szeretnének

A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros mindenképpen meg szeretné ismételni a tavalyi Hargita Ralin elért eredményüket. A csíkszeredai kettős összetettben a tizedik helyen zárt, de megnyerték az elsőkerék-meghajtású autók kategóriáját és az RC3-as géposztályt. Autójuk is változatlan, idén is bizalmat szavaztak a Citroën DS3 R3T Max versenygépnek.

– Nemcsak hazai pályán, hanem minden versenyen kategória- és géposztálysikerre hajtunk, de van, amikor nem minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk. A Hargita Rali majdnem minden alkalommal sikeres volt számunkra, így idén is reménykedünk abban, hogy Székelyudvarhelyen majd legalább kétszer a dobogó legmagasabb fokára állhatunk fel – mondta lapunknak Teslovan Adrian. A pilóta hozzátette, ugyan ismerik a pályáknak kijelölt útvonalakat, de azok mindig tartogatnak meglepetéseket.

– A szervezők úgy döntöttek, hogy az elmúlt években használatos homoródmenti pályákat idén a másik irányból teljesítsük. Ez nagy kihívás mindenkinek, hiszen azt is mondhatnánk, ebben a formában újdonság lesz minden szelektív – mondta Teslovan. Navigátora, Cseh Vajk Imre hozzátette, a Lövéte szakasz ebben a formában is becsapós. 

– Az elmúlt heti esőzések miatt az aljnövényzet nagyot nőtt és sok helyen betakarja a vízáteresztő árkok hídfőit. A szelektív első része, a Kalibáskőtől Kirulyfürdőig lejtmenetben erdő között vezet, ott egy hiba majdnem biztos kiesést jelent – tette hozzá Cseh Vajk Imre. Szerinte a homoródkarácsonyfalvi szelektíven jó az út, ám a homoródalmási szelektív vége, Patakfalva közelében az útegyenletlenség okozhat problémát. – Jó nagyot lehet huppanni, ha nem lassítasz időben, ha meg túl nagy sebességgel érkezel, akkor a repülés sem kizárt – mondta Cseh Vajk Imre.

Cél a győzelem

Habár a mezőny egyik, lóerők szempontjából leggyengébb versenygépével áll rajthoz a Csató Roland és Csikós Sándor páros, a csíkiakat ez nem akadályozta meg abban, hogy a szezon első futamán a kezdők kategóriáját megnyerjék. A csíki páros most az Argeș Ralin elért sikerüket szeretné megismételni.

– A Brassópojána szakasz nem nekünk kedvez, ám Barcarozsnyón szeretnénk a leggyorsabbak lenni kategóriánkban. A Hidegpatak szelektív eleje is roppant gyors, úgy érzem, ott is lesz esélyünk a többiekkel szemben nyerni – mondta Csató Roland. Hozzátette, a Lövéte szakasz ugyancsak kedvez autójuknak, mert elég sok a lejtmenet, de a pályabejárások során tapasztaltak szerint a homoródkarácsonyfalvi szakasz eleje és vége is előnyükre válhat.

– Az Argeș Rali után fékbetéteket cseréltünk az autón, mert a Transzfogarason lejtmenetben ezek teljesen elkoptak. A Hargita Ralin is több szelektíven hosszú szakaszok vannak lejtmenetben, így a fékek állapota nagyon fontos, az időben vett féktávok pedig másodperceket jelenthetnek az elenfelekkel szemben. Ha minden a tervezettek szerint alakul, akkor Székelyudvarhelyen felállhatunk a dobogóra – nyilatkozta lapunknak Csató Roland.

A program

A hivatalos kiírásban mindig az első versenyautó rajtját jelölik meg, ezt megelőzően másfél órával zárják le a közúti forgalom elől az utakat. Tekintettel arra, hogy közel hetven versenyző szerepel a nevezési listán és a három részre osztott mezőny (rali ob, veterán autók és Rali-2) autói között legkevesebb öt perc szünet van, a teljes útzár mintegy három órát tart majd a szelektíveken. Az alábbiakban a gyorsasági szakaszokon az első versenyautó ideális rajtideje szerepel. A jelzett időpontok a verseny tervezett és normál lefolyása alatt értendők. Bármilyen csúszásról a helyszínen tartózkodó pályabírók információval tudnak szolgálni.

Ma: Brassó – Brassópojána (14.53); Barcarozsnyó – Hidegpatak (15.31); Brassópojána – Bar­ca­rozsnyó (18.04); Barcarozsnyó – Hi­degpatak (18.27).

Holnap: Kalibáskő – Lövéte (10.53); Homoródkarácsonyfalva – Homoródszentpál (11.41); Ho­mo­ródalmás – Patakfalva (12.04); Ka­libáskő – Lövéte (14.22); Ho­mo­ródkarácsonyfalva – Ho­mo­ród­szent­pál (15.10); Ho­mo­ród­al­más – Patakfalva (15.33); Ka­li­bás­kő – Lövéte (17.51).

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.