Hatpontos meccs Gyergyóban

Hokimeccsel ünneplik Szent Miklós napját

19

Fontos mérkőzést jásztik ma este a Gyergyói Hoki Klub: a gárda a Brassói Corona csapatát fogadja, a találkozó pedig mind a román bajnokságba, mind pedig az Erste Ligába számít. A Csíkszeredai Sportklub magyarországi túrán van, a kék-fehérek ma Debrecenben vendégszerepelnek.

Igazi harc várható a mai gyergyószentmiklósi meccsen. Hat pontot ér Fotó: GYHK.Facebook

Hokimeccsel, ráadásul hat pontot érő rangadóval ünneplik Szent Miklós napját Gyergyószentmiklóson, ahol ma este fél héttől a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona csapatát fogadja. A találkozó mind a román bajnokságba, mind pedig az Erste Ligába számít. A két csapat az idény során háromszor játszott egymás ellen, Gyergyószentmiklóson egy hazai mellett egy vendégsiker született, míg a Cenk alatt a Corona tudott győzni, igaz, az a találkozó csak egy gólt hozott.
A gyergyóiak számára fontos lenne a győzelem, hiszen az Erste Ligában pontban utolérnék az ötödik Újpestet, viszont gyengébb gólarányuknak köszönhetően maradnának a hatodikok, ám felzárkóznának a lilák, illetve a negyedik Debrecen mögé, amely csupán egy ponttal előzné meg a piros-fehéreket és a lilákat. A román bajnokságban sem javítana a tabellahelyezésén a Gyergyói HK egy siker esetén, maradna az ötödik, ám csökkentené a hátrányát a három meccsel többet jásztott Steauával szemben.
Holnapra is jut egy hokimeccs a gyergyószentmiklósi közönségnek, ezúttal csak Erste ligás találkozóra kerül sor, este fél héttől, a piros-fehérek a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadják.
A Csíkszeredai Sportklub magyar portyán tartózkodik, a kék-fehérek ma este Debrecenben lépnek pályára. Hozó Levente tanítványai győzelem esetén megerősíthetik első helyüket az Erste Ligában, mi több, sikerükkel segíthetnek a gyergyóiaknak felzárkózni a DEAC-ra. Holnaptól már Budapest lesz a csíki hokisok főhadiszállása, hiszen este az Újpest, szombaton a Hokiklub ellen játszik a Sportklub.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.