Hatósági villanyár

Jóváhagyja a megállapítás módszertana

59

Már ismeretes, hogy a sokat kifogásolt 2018/114-es sürgősségi kormányren­delet révén a kormány arról is döntött, hogy 2019. március 1. és 2022. február 28. között a háztartási villamosenergia-szolgáltatásra az Országos Energia Szabályozási Szakhatóság (ANRE) által szabályozott feltételek között kerül sor. Ez azt jelenti, hogy hatósági áron. A háztartási fogyasztók esetében a termelők által alkalmazott eladási árakat az ANRE által jóváhagyott módszertan alapján állapítják meg – áll többek között a kormányrendeletben. Az idei esztendőre vonatkozó 2019/10-es rendeletet február 1-jén látta el kézjegyével az ANRE elnöke, aznap meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, sőt hatályossá is vált. Nos, annak előírásaival összhangban kell megállapítani a háztartási fogyasztások esetében alkalmazandó úgynevezett hatósági rögzített árat. Azt viszont még egyelőre nem tudni, hogy az nagyobb lesz-e vagy kisebb az eddig alkalmazott, jobbára szabadpiaci áraknál, mint ahogy azt sem, hogy minden egyes lakossági fogyasztó kívánja-e e majdani árnak az alkalmazását vagy sem. Amúgy az ANRE honlapján bárki, tájékozódhat egy applikáció (Comparator oferte-tip de furnizare a energiei electrice) révén.

Újra elnapolva!?

Tegnap a reggeli órákban még biztosra vehető volt, hogy kedden (azaz a mai napon) a kormány jóváhagyja a költségvetés-tervezetet, 14 órakor viszont már nem: a Mediafax hírügynökség értesülései szerint pénteken egy rendkívüli kormányülés során kerül(ne) arra sor. Arról is hallani, hogy az újabb elnapolás hátterében a polgármesterekkel való nézeteltérések „elsimításának” szándéka áll, valamint Liviu Dragneának az a legújabb „meglátása”, miszerint zsugorítani kellene a titkosszolgálatok költségvetéseit. A fentebbi értesülés(eke)t a kormány részéről lapzártáig hivatalosan nem erősítették meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek