Háromnapos verseny idényzáróként

Nagyszeben lesz a végállomás

46

Ma délután kezdődik és vasárnap délután ér véget az idei hazai ralibajnokság utolsó versenye. A Szeben Rali előtt már több kategóriában és géposztályban is eldőlt a bajnoki cím, ám a dobogós helyekért még küzdenek a pilóták. A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros bajnokként kezdi meg az hétvégi versenyt az 5-ös géposztályban.

Bajnokként kezdi a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros az idényzáró futamot

Rekordhosszúságú a lebonyolítást tekintve az idei román ralibajnokság utolsó versenye: a Szeben Rali ma délután kezdődik és vasárnap ér véget. Az elmúlt években a Román Autósport Szövetség (FRAS) költségcsökkentésre hivatkozva azt kérte a szervezőktől, hogy legtöbb kétnaposak legyenek a hazai bajnoki futamok, ám az idei Szeben Rali kivételt képez, a szezonzáró alatt ugyanis három napig versenyeznek a pilóták. Ez viszont nem jelenti azt, hogy több lesz a szelektívek száma, illetve több kilométert mennek majd gyorsaságin a pilóták.
Ami a nevezéseket illeti, óriási érdeklődés övezte az idényzárót, hiszen összesen nyolcvannyolc pilóta nevezett a Szeben Ralira, pedig több kategóriában és géposztályban is ismertek a bajnokok.
Összetettben Simone Tempesti­ni megnyerte a bajnokságot és nem is indul a Szeben Ralin, viszont a második helyért óriási a harc. Valentin Porcișteanu 145 ponttal a második, Bogdan Marișca 129 ponttal a harmadik, míg Dan Gârtofan 119 ponttal a negyedik helyen áll, de mivel 42 pontot lehet maximálisan szerezni, a rangsor módosulhat. A 2-es géposztályban Tempestini elsősége biztos, Porcișteanu (88 p.), Constantin Aur (70 p.), Marișca (69 p.) és Gârtofan (66 p.) viszont harcban áll a dobogós helyekért.
A 3-as géposztályban viszont Nagyszebenben dől el a bajnoki cím Manuel Mihalache (89 p.) és Cristian Dolofan (88 p.) között, a harmadik Adrian Grigore (82 p.) azért nem harcolhat az elsőségért, mert neki még „mínuszolnia” kell egy viadalt, eddig viszont minden versenyen pontozott. A 4-es géposztályt Florin Tincescu már megnyerte Alexandru Pițigoi előtt, így kettejük szebeni párharcának már nincs tétje.
Az 5-ös géposztályban a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre kettős bajnok, a csíkiak 55 egységet gyűjtöttek, míg a második Cristian Toader 34-et, utóbbi viszont nem indul a hétvégi versenyen.
A 7-es géposztályban is négy pont az első kettő között a különbség Alexandru Gheorghe javára, ám Szabó Csongor az eddigi hat futamon négyszer jobb volt ellenfelénél, így elképzelhető, hogy a sepsiszentgyörgyi pilóta mindent megtesz Nagyszebenben a győzelemért, ami bajnoki címet jelenthet számára.
A 9-es géposztályban Raul Ba­diu bajnokként kezdi meg a házi versenyt, a szebeni pilóta mögött Bogdan Vrabie (85 p.) és Radu Necula (78 p.) harcol a második helyért.
A 11-es géposztályban viszont óriási lesz a harc. A szebeni Sebastian Barbu 100 ponttal listavezető, Bogdan Năstase pedig 84 ponttal a második, kettejük közül kerül majd ki a bajnok. Răzvan Nechifor (70 p.) a harmadik, Adi Iliescu (69 p.) a negyedik, míg Jean Tatu (57 p.) az ötödik helyen áll, utóbbi csak a harmadik, a többiek viszont a bajnoki második helyért küzdenek.
A 12-es géposztályban is óriási harc lesz három pilóta között, noha Gilles Romainnek elég egy pont a bajnoki címhez (jelenleg 50 egysége van), Remus Cotuțnak és a brassói Vincze Emilnek viszont győzelemre van szüksége az elsőséghez.
Az elsőkerék-meghajtású autók kategóriájában Badiu a bajnok, míg a Teslovan és Cseh alkotta csíki páros biztosan a második helyen zár, a dobogó legalsó fokáért pedig Vrabie (60 p.) és Necula (59 p.) harcol. Az utóbbi két pilóta egyébként a Suzuki-kupa második helyéért is vív, a pontvadászatot már Badiu megnyerte. A rookie kategóriában Tincescu 100 ponttal várja az utolsó futamot, de Alexandru Gheorghenek (77 p.) is van esélye a bajnoki címre, viszont a harmadik helyért hét pilóta van még képben.
Ma négy, holnap hat, vasárnap három szelektívet rendeznek a Szeben Ralin.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.