2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

Három harangláb s egy épülő kápolna…

A településrészeket megszervező, Gyergyóban csengettyűként ismert haranglábak a tízesek hétköznapjait vigyázták, velük kezdődött és zárult a nap, hírt adtak a bajról, összefogásra buzdítva a környék lakóit, egyszóval: megszólalásuknak oka volt. Mint ahogy mai hallgatásuknak is. Köllő Miklós írása.

 

[dropcap]E[/dropcap]z alkalommal három haranglábról írok. Az első a ditrói új temetőben áll.
A történet kezdetén a ditrói plébános úr több erdélyi harangláb fényképével keresett meg, hogy melyiket építtesse meg. Bár történeti épületek szerepeltek a fényképeken, formájuk Gyergyótól idegen volt. A gazdasági válság elején jártunk, amikor rádöbbentünk, hogy a helyi anyagok használata és a hagyományos tudás jó eszköz az építész kezében. Ebből kell gazdálkodni, szegény ember abból főz, amije van. Nagyon kevés erőforrás állt a rendelkezésre, a makett is egy félbehajtott papírlapból állt, ollóval vágtunk rá nyílásokat a kivitelezővel folytatott első megbeszélés során.
A fontos szerkezeti csomópontok esőtől védve mélyen vannak az „épület” belsejében, kifelé a tartószerkezet merevítései elmaradnak, csak a héjazat áll, így a két egymásnak támasztott, vékony lapból álló harangláb a temetőkapu felől nézve teljesen átlátszó, mögötte ott van a táj. A belsejéből felfelé nézve szinte lebeg a harang, s az ég kékje oldja a szerkezetet. Más oldalról nézve szürke eminenciásként marad a háttérben, szépen öregedve, szürkülve bele a környezetébe. A tervezés során az ácsok logikáját követve, a műemlék épületek tetőszerkezeti csomópontjait mai nyelven újrafogalmazva a csengettyű – a vidéken honos haranglábak hagyományai szerint – kapott egy jó arányrendszerű és ritmusú deszkaborítást. Ebben a köpenyben, csendesen, visszafogottan, a maga 2,2 méteres alapterületével sikeresen vette fel a versenyt egy regionális építészeti versenyen, szépen illusztrálva azt, hogy a kicsit is meg kell becsülni, egy ekkora épület is lehet építészeti feladat.
A második harangláb Gyergyószentmiklóson, a Bucsin negyed mezsgyéjén válik annak központjává, a templommal s a köré szerveződő városi térrel együtt. A negyedből rávezető út perspektívazáró elemeként erődtemplomokra emlékeztető, szűk nyílású, tömör fallal védekezik a tömbház-hadsereggel szemben. Másik oldalán, a park és a templom felől nyitott, innen feltárulkoznak az egykori nagy háborúk alatt oly sérülékeny harangok. Amikor elektromos rendszerre akarták átállítani a harangokat, akkor szembesültünk azzal, hogy az átszerelést végző szakember csupán technikai paraméterekben gondolkodik, vagyis a kérdés legkényelmesebb megoldásán. Lassan feloldódó bizonytalansággal viszonyult a „mégis hogy fog kinézni” kérdéskörhöz. Ekkor világosodott meg számomra az a dolog, ami mindig is zavart régi templomaink tornyában: sokszor útban van a modern gépészet, s mivel ritkán járnak a toronyban, hát nem is érdekli igazából a megrendelőket a szerelési mód kinézete. Pedig egy-egy templomtorony belülről nyitott olvasókönyv, fontos volna látogathatóvá tenni őket. Nagyban segít megérteni a falut egy körpanoráma a toronyból. Visszatérve a Bucsin negyedi haranglábhoz: végül is sikerült elég diszkrét módon összecsomagolni a hozzá szükséges szerkezetet.
A harmadik a Ditróban épülő Szent Imre-kápolna csengettyűje. Gyakorlatilag ebben az esetben van szó az eredeti funkcióról, eredeti környezetben. A javasolt szerkezet önmagát merevíti, miközben itt is átjátszik az építményen a táj, akárcsak a másik két esetben. A hátrább (újra)épülő Szent Imre-kápolna sem akar kilógni a faluszerkezetből, tömegében csűrt formáz, utcai homlokzata azokhoz hasonlóan deszkaburkolatú. Ami még belekerült az épületbe: az útszéli keresztek gondolata, egy ilyen kereszt köré szerveződik az udvar, emellett van a kápolnabejárat. Az udvarra a haranglábon keresztül, a csengettyű alatt lehet bemenni.
Úgy gondolom, a három építmény (bár ugyanazzal a funkcióval rendelkezik), más-más helyzetekre ad választ. Egyik sem annyira feltűnő, hogy csak rá összpontosítsa a járókelő a figyelmét, mégis tájékozódási pontként diskurálnak környezetükkel. És ez nagyon fontos dolog, személy szerint úgy gondolom: Székelyföld építészetében a (kultúr)tájjal való párbeszéd megkerülhetetlen.
Fecsó Zoltán szavaival: „A Larix Stúdió épületeiben az a közös, hogy integrálódnak a székelyföldi tájba. Nem meghatározni akarják környezetüket, hanem az itt fellelhető évszázados értékekre irányítják a figyelmet, mindezt kortárs szemlélet szerint.” A fenti munkák ebben az értelemben készültek.

Kapcsolódó cikkek:

14,356RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb