Hárman nyertek versenyt

Megkezdődött a motocross-idény

121

A Giurgiu megyei Prundu község adott otthont a hétvégén a hazai motocross országos bajnokság első versenyének, a viadal egyben a Balkán-bajnokság második futama is volt. Hargita megyéből ezúttal is népes mezőny vett részt a viadalon, hárman pedig kategóriagyőzelmekkel tértek haza. Mindkét értékelésben pontokat szereztek

Elkezdődött hétvégén a hazai motocross-idény, az első versenynek a Giurgiu megyei Prundu község adott otthont. A román bajnokság első versenye egyben a Balkán-bajnokság második futama is volt, így a hazai mezőny mellett bolgár, török, görög, osztrák és macedón sportolók is rajthoz álltak.
Az MX85 kategóriában Erőss Koppány (képünkön) a nemzetközi értékelésben a 13. helyen zárt, míg a hazai bajnokságban a negyedik lett. A csíkszeredai sportoló elég balszerencsés volt, hiszen az első futamban a felvezető körön motorkerékpárjának erőforrása meghibásodott, így végül a csereversenygéppel vágott neki a versenynek és negyedikként zárt, ám utólag törölték eredményét, mivel a versenybírák szabálytalannak minősítették a motorcserét. Erőss a második futamon a hatodik lett, így 15 pontot szerzett az első versenyen.
A homokfutók kategóriájában a gyergyóditrói Ditriders versenyzője, Kovács Gergő megnyerte a hazai és a nemzetközi értékelést is, az ifjúsági III kategóriában az 50 cm3 géposztályban Becze Csillag Vince sem talált legyőzőre.
Az amatőrök MX2 kategóriájában Okos Zsolt mindkét futamot megnyerve lett első, a veteránok 1-es kategóriájában Fazakas Zoltán a második helyen zárt összetettben.
A bajnokság következő futamait május 19-én és 20-án Érmihály­falván rendezik.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.