Hargita megye a legjobb

49

Hargita megye országos szinten élen jár az önkéntes tűzoltó-egyesületek számát és tevékenységét tekintve. Az utóbbi négy évben jelentős volt a fejlődés, köszönhetően a Hargita Megyei Tanács pályázati programjának, amelynek eredményeképpen többek között védőruhákat és felszereléseket vásárolhattak az önkéntes lánglovagoknak. Legutóbb pedig képzést tartottak, amelynek végén több önkéntes is megkapta a beosztott tűzoltó képesítést.

Ifjú lánglovagok. Első ízben versenyzett külföldön a korondi ifjúsági tűzoltócsapat
Ifjú lánglovagok. Első ízben versenyzett külföldön a korondi ifjúsági tűzoltócsapat

A Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesületének székelyudvarhelyi székhelyén számolt be tegnap az elmúlt időszak megvalósításairól és tervekről Albert Csaba elnök és Rotaru Viktor egyesületi tag. A beszélgetés apropóját az adta, hogy véget ért a Hargita Megyei Tanács által támogatott 124 órás képzés, amelyen 30 önkéntes tűzoltó vett részt, ezúttal a Homoródmentéről (az elmúlt években – ugyancsak a megyei tanácsnak köszönhetően – több térségben megszervezték már a programot). 7 személy képzésének költségeit fedezte a megyei tanács, a többi résztvevő esetében a helyi önkormányzatok, illetve egy esetben a közbirtokosság volt a támogató. A projekt összköltségvetése 6225 lej volt, amelyből 4980 lejt fizetett a megyei tanács.

Még több gyakorlati képzésre van szükség
Az Oklándon zajló tanfolyam 70 százaléka gyakorlati képzés volt, a fennmaradó rész pedig elmélet, jórészt a hazai szabványokat, törvényeket ismertették a résztvevőkkel. A múlt héten zajlott le a vizsga, amelyet majdnem mindenki sikeresen abszolvált, megkapták a beosztott tűzoltói képesítést, amely már bejegyzett szakma Romániában. – Valójában ez még nem elégséges ahhoz, hogy az önkéntes tűzoltó maximális hatékonysággal „működjön”, de ennyit ír elő a törvény. Hogy a gyakorlati tudást bővítsük, együttműködünk a Magyar Tűzoltó Szövetséggel – mondta el Albert Csaba elnök. Ezt a kapcsolatot is négy évvel ezelőtt tették intenzívebbé, sőt tavaly a Hargita megyeiek tagságával megalakították a Kárpát Haza Önkéntes Tűzoltó Hálózatot is. Ennek köszönhetően több ízben is itteni tűzoltóparancsnokokat küldhettek ki képzésre Magyarországra, akik hazatérve átadták tudásukat a helyieknek, illetve anyaországi szakemberek érkeznek hozzánk, hogy a hazai hivatásos tűzoltókkal együtt oktassák az önkénteseket. Ugyancsak a partnerségnek köszönhetően vehetett részt első ízben két Hargita megyei diákcsapat is meghívottként a 8. Magyar Országos Ifjúsági Tűzoltóversenyen, július elején. – A 26 csapat közül a korondi és kászoni fiatalok becsülettel helytálltak – tudatta Rotaru Viktor. – Az ilyen versenyeken azért fontos részt venni, mert ezek teljesen az európai szabványoknak megfelelően működnek, miközben a hazaiak még nem – tette hozzá az egyesületi tag, aki elmesélte, hogy az ifjú lánglovagoknak egy ügyességi próbán, illetve 400 méteres stafétán kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Albert Csaba ezzel kapcsolatosan még elmondta, hogy szeretnék a versenyeken való részvételt rendszeressé tenni.

Tovább kell bővíteni a felszereltséget
A Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete jó úton halad abba az irányba, hogy összefogja a székelyföldi önkéntes tűzoltócsapatokat. Albert Csaba elmondása szerint a megyei csoportok 70 százalékát tömörítik magukba, de a szomszédos megyék, Kovászna és Maros megye egyesületeinek bő 30 százalékával is kapcsolatban állnak. – Az építkezésben jelentős szerepe volt és van a megyei önkormányzat pályázati programjának, amelyen négy éve rendszeresen részt veszünk, és annak, hogy Borboly Csaba megyeelnök személyesen is felvállalta tevékenységünk segítését. A helyi önkormányzatok is egyre nagyobb mértékben veszik ki részüket a fejlesztésben, és a lakosság is egyre nagyobb tisztelettel néz az önkéntesekre – fogalmazott Albert Csaba.
Jelenleg még folyamatban van két megyei tanácsos pályázatuk, az egyik védőruhák és felszerelések vásárlásáról szól, míg a másik tűzvédelmi és tűzbiztonsági tájékoztató anyagok készítéséről, illetve kiadásáról, amelyeket a megye településein fognak szétszórni. Mindkét pályázat ősszel ér véget.
– Nagyon fontosak ezek a lehetőségek, hiszen főleg a pályázati pénzek segítségével tudunk előrelépni. Az önkéntes csapatok felszereltségét, a gépparkot tovább kell bővíteni. Sokat segít, hogy most már majdnem mindenütt vannak bejegyzett egyesületek, amelyek pályázhatnak, mi, megyei egyesületként segítünk a pályázatok megírásában. Ugyanakkor a hatékonyság érdekében adatbázist hoztunk létre, hogy melyik egyesületnek pontosan milyen felszerelése van, és felállítottunk egy prioritási listát is arról, hogy kinek mire van szüksége – foglalta össze Albert Csaba. – Hargita megyében 64 önkéntes tűzoltócsapat működik, ezzel a számmal és a szervezettségük színvonalával egyértelműen élen járunk az országban – fűzte még hozzá.

Tervek
Az egyik legközelebbi esemény, amelyre készül a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete, az az Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége vezetőjének, Gheorghe Pop dandártábornoknak a búcsúztatása Csíkszeredában, a tűzoltóparancsnok nyugalomba vonulása alkalmából.
– Sok támogatást kaptunk tőle, és fontosnak tartjuk az elköszönő tiszteletadást – jegyezte meg Albert Csaba. Őszre terveznek több eseményt is, szeptember 17-én, Parajdon tartják meg a Szent Flórián Vándorkupát, 10-12 udvarhelyszéki önkéntes csapat részvételével, ugyancsak szeptemberben Lövétén lesz egy tűzoltónap, amelyen ugyancsak jelen lesz a megyei egyesület is.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.