Hanghullámok

285

Gyakran dúdolom egy kis kánon kedves dallamát. Hullámai megszépítik napjaimat, mert nemcsak a dal, de a szövege is szép és igaz! Egy kedves zenetanárnő kottatárából került hozzám, és be is tanultuk a kánont az egyházközségi kiskórussal. Szeretjük énekelni az orosz Nyikolaj Rimszkij-Korszakov kedves kis darabját… Ezen írás során azonban csak a prozódiai, szövegtani szépségét tudom ismertetni. A dalszöveg alapja egy, a Bibliából származó bölcsességirodalmi gondolat: „Mély víz az emberi száj szólása, / Mély víz az emberi szó, / Bölcsességnek kútja buzogó patak, / Mély kútfő, buzgó patak”. Igazi irodalmi játék egy bibliás gondolattal!
A dalszöveg eredetijét egy kis Szentírás-búvárkodást követően a Példabeszédek könyve 18. részében találjuk meg: „Mély víz az ember szájának beszéde, áradó patak, bölcsesség forrása… Az ostoba ajka perpatvart okoz, a szája vereséget idéz elő… A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe.”
Ebben a böjti időben a fenti bölcsességhez Jézus üzenetét társítanám, miszerint: „Halljátok, és értsétek meg! Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” (Mt 15)
Mindenféle beszéd elhagyja a szánkat… A beszéd természetes kísérője, kommunikációs alapja a mindennapjainknak. Beszélnek mihozzánk, és mi is beszélünk embertársainkhoz. Az alapszíntű kommunikáción túl a lelki embert beszédében is kell jellemezze a megfontoltság és a bölcsesség. Az érzelmileg érett ember lelke mélyéről képes jó és szeretetteljes üzeneteket, gondolatokat indítani embertársai, de akár Isten irányába is. A szép beszéd harmonikus hanghullámai simogatnak, gyógyítanak, építenek. Milyen jólesik a lelkünknek, amikor a környezetünkben szépen szólítanak, kedvesen és előzékenyen, gyöngéden szólnak mihozzánk! Ezt ugyanígy elvárják a körülöttünk élők is mitőlünk.
Igazán mély és szép beszédben, beszélgetésekben azonban igen ritkán van részünk. Forrásélményt nyújtó, csobogó patak hangját idéző emberi beszédet hallani egyre nehezebb. Ehhez ugyanis csönd kellene, megnyugvás és béke, lelki mélység és igény a megértésre, együttérzésre.
Mindennapos küzdelmeink során ehelyett képesek vagyunk megragadni a felszínes beszélgetés, csevegés szintjén. Általános és rendszeres az ostoba fecsegés, a perpatvar, a civakodás. Ehhez a műfajhoz nem kell lelki érettség, semmiféle mély érzelemvilág. Nem véletlen, hogy manapság is domináns, uralkodó jellegű a háttérbeszélgetés, a pletyka. Erre a közlésmódra mindig akad vevő, jót lehet csemegézi valakinek a sztoriján. Már az ószövetség világában is tudták, hogy a pletyka, a másról megindított szó, mily jó ízű: „A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe”. Ezzel egy időben a bölcsességből az is kiviláglik, hogy „az ostoba szája vereséget idéz elő”. Igen, a rosszindulatú beszéd is hullámokat gerjeszt, a vereség hullámait juttatják vissza a megidézőjükre.
Ebben a lassan tavaszodó időben egy reggelen az óvoda közelében arra lettem figyelmes, hogy milyen szépen énekelnek a tömbházak körüli fákon a rigók. Általában mindig sietek, ez a madárdal azonban megállásra késztetett. „Mily gyönyörű!” – nyugtáztam magamban a néhány perces koncertjüket.
Ekkor tudatosult bennem, egyáltalán nem mindegy, hogy abban az akusztikus élettérben, amelyben élünk, lett légyen az a ház, az udvar vagy éppen a város sétatere, színház vagy előadóterem, akár a templom, milyen beszéd is hagyja el az ajkunkat! Amennyiben csak cseverészünk, akár a verebek, a Teremtő is tovasiet.
De ha lelked mélyéről szólsz, beszélsz vagy éppen énekled az igazat és szépet, hanghullámoddal meg tudod állítani az időt, és új minőséget tudsz nyújtani szeretteidnek.
Eszerint szóljon, daloljon a szád, így tedd tisztává böjtödet!

Solymosi Alpár unitárius lelkész

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek