Halasztás és várakozás

Románoktatás elemiben

126

Az iskoláktól nem kaptak időben tiszta helyzetképet arról, hogy hány román szakos tanárra lenne szükség, ezért a Hargita Megyei Tanfelügyelőség elhalasztotta péntekről azt a nyílt ülést, amelyen a magyar tannyelvű elemi osztályokba szerződtettek volna tanerőt a román nyelv és irodalom tanítására.

Egyelőre tanítók tanítják elemiben a románt. Ígéret van arra, hogy ez így is marad Fotó: László F. Csaba

Görbe Péter főtanfelügyelő közölte, az oktatási tárca vezetője hétvégi ülésükön kitartott a 2018/9-es rendeletben a román nyelv elemiben való oktatására hozott új döntés mellett. Olvastak a sajtóban az RMDSZ által kapott ígéretről, várják, hogy milyen konkrét rendelkezés jelenik meg erről, a 9-es rendelet viszont egyelőre érvényben van, ezért hétfőn közzétesznek egy menetrendet a versenyvizsgára, amely révén betöltik majd a helyeket el az elemiben zajló románórák megtartására – mondta Görbe Péter.
Hargita megyében az iskolák közlése szerint 164 állást tesz ki az elemi osztályokban a román nyelv és irodalom órák megtartása, ezek többsége azonban nem teljes állás. A tanintézetek közül csak nyolc jelezte, hogy helyben meg is tudná oldani az órák lefedését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban közölte, az elemi osztályosok románnyelv-oktatásáról egyeztetett a Szociáldemokrata Párt és a képviselőház elnökével, Liviu Dragneával, akinek átadta a rendelkezést ellenző szakmai anyagokat is. Az RMDSZ elnöke ígéretet kapott arra, hogy a 9-es rendeletnek a román nyelv elemiben való, szaktanárok általi oktatására vonatkozó cikkelyét a héten vagy jövő héten visszavonja a kormány.

R. Kiss Edit  

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.