Halálos gúnyolódás

59

Az embernek elszorul a szíve, ha belegondol, hogy a jóléti Egyesült Államokban mennyien halnak meg naponta fegyverhasználatból kifolyólag. Vagy nem is tudom, lehet, hogy még fájóbb az egészben a rutinosság. Igen: ez a napról napra ismétlődő valóság, hogy Amerikában – tehát nem Szíriában, Afganisztánban vagy valamelyik maffiaszervezet által vezetett afrikai államban! – meghal egy-egy rendőr, gyanútlan járókelő, de elmehetünk akár a dílerig, a striciig, a prostituáltig. Ez már megszokott, ám idődől időre megbotránkozunk egy-egy iskolai lövöldözés alkalmával, amilyen például minap is volt. 17 halálos áldozat! Tizenéves gyermekek, akik már semmit nem tehetnek azért, hogy a jövőben kevesebb ilyen történhessen.
A tagállam, az ország, a világ osztozik a gyászban – állítólag. De valójában dehogyis! Átolvassuk a tudósítást, megnézzük YouTube-on a felvételeket, majd ugyanezzel a lendülettel futjuk át a téli útviszonyokról szóló híreket, az akciós mosóporokról szóló reklámokat. El-elgondolkodom ezen, és magamat is megvizsgálom: ennyire nem tudok együttérezni? Ennyire közönyös, alávaló lennék?
Az önmarcangolásnak még csak az elején tartok, amikor az aktuális amerikai elnök kifejezi őszinte részvétét, és elmondja – mint legutóbb Trump őkegyelme –, hogy „egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban”. És ezután már nem tudok a magam gyarlóságával foglalkozni. Mert egyrészt kölyökkorom óta hozzászoktam, hogy az Egyesült Államokban szinte ugyanolyan gyakorisággal lövik halomra egy-egy iskola diákjait, tanárait, mint ahányszor sorsolnak a lottón. Másrészt pedig itt vannak ezek a nagy kaliberű emberek, elnökök, szenátorok, akiknek egyszerűen csak a nagyobb biztonság mellett kellene voksolniuk a fegyvergyártók ellenében, és máris gyökeres változásokat érnének el. Mégsem teszik. Mert az érdekek a fegyverek köré csoportosulnak, és mert az érdek – úgy tűnik legalábbis – a revolvernél pusztítóbb fegyver. Inkább vállalják ezt az aljas képmutatást, ezt az alávaló, szégyenteljes, hazug részvétnyilvánítást, amellyel egyenesen kigúnyolják a hozzátartozókat. Akiknek tetemes részét egyébként sikeresen elhülyítették annyira, hogy fel sem tűnik nekik alternatívaként a fegyverviselés drasztikus szigorítása.
Állítólag átlagosan hetente dördülnek el fegyverek egyesültá államokbeli oktatási intézményekben. Van egy naprakész weboldal (www.gunviolencearchive.org), amely szerint február 14-én, egyetlen nap leforgása alatt 46 fegyveres incidens történt, és a 17 meggyilkolt iskolás mellett további 15-en – összesen tehát 32-en – haltak meg.
Ha ez valóban számítana, akkor Trump és társai tennének ellene. De akkor a fegyvergyártók talán nem finanszíroznák a kampányokat.
Ezek az áldozatok a politika áldozatai. Akaratlanul is részei, mártírjai a showműsornak, amelyet nemcsak megtűr, hanem – ellenszavazatai hiányában – támogat Amerika.
S hogy ez mennyire nemcsak az „ő bajuk”? Annyira nem, hogy Csíkszeredában is él olyan személy, aki gyermekét amerikai utcai lövöldözésben vesztette el.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.