2021, január 17, vasárnap.

Hagyományt teremtenének

07_rajztabor
Fazakas-Koszta Tibor hazatértFotó: unit-art.hu

Rajztábor kezdődött tegnap Korondon, melyet a falu híres szülötte, a ma már Magyarországon élő Fazakas-Koszta Tibor festőművész szervez a helyi Firtos Művelődési Egylet közreműködésével. Korondon ez az első ilyen jellegű tábor, hagyományt szeretnének teremteni vele.

[dropcap]E[/dropcap]gyhetes rajztábor kezdődött tegnap Korondon, mely a korondi születésű, Budapesten élő festőművész kezdeményezésére jött létre a helyi Firtos Művelődési Egylet közreműködésével. A fazekasfaluban szerveztek már kézművestábort, mesetábort, fotótábort, az ilyen jellegű felkészítő azonban újdonságnak számít Korondon. Ambrus Lajos, a Firtos Művelődési Egylet elnökének elmondása szerint hagyományteremtő szándékkal indították útnak ezt a kezdeményezést, melynek célja, hogy a képzőművészet iránt érdeklődő vagy a képzőművészetben már jártas fiataloknak, sóvidéki és ezen belül korondi fiataloknak évente tudjanak egyhetes felkészítőtábort tartani.
A rendezvénynek a Kacsó Panzió ad otthont, ahová korhatár nélkül jelentkezhettek a résztvevők.
A foglalkozások egész naposak, lehetőség van egész hetes ott-tartózkodásra, de azok a szülők, akik nem akarták gyereküket éjjelre is ott marasztalni, naponta vihetik őket a programokra. A rajztábor ötletgazdája, Fazakas-Koszta Tibor 1966-ban született Korondon. 1976–80 között a Székelyudvarhelyi Művészeti Iskolában, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Iskolában tanult, ahol 1984-ben grafika szakon végzett. Családjával 1990-től él Magyarországon. Dolgozott a Budapest Film Vállalatnál grafikusként, 1991-től szellemi szabadfoglalkozású művész. Tagja volt az ÁJIN csoportnak, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Alkotásai megtalálhatók számos hazai és nemzetközi gyűjteményben. Közvetett jelentésekkel dúsított, kötetlen kompozíciójú és dús színezésű, absztrakt expresszionizmust idéző festményein az új eklektika személyes változatával kísérletezik.

Szász Csaba

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb