Hagyma és fesztivál Madéfalván

56

Hét év alatt egyértelműen a Hagymafesztivál az, amit a helyi rendezvények közül a leginkább magukénak éreznek a madéfalvi emberek, ezen az eseményen vesznek részt a legtöbben – véli Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere.
Péntektől vasárnapig, ha nem is a hagymáról szólt minden Madéfalván, de a hagyma köré szerveződött. Vasárnap a napközi előtti téren a hagyományos termékek vására mellett, az itt felállított színpadon egymás után léptek fel a hagyományőrző tánccsoportok, dalegyletek. A polgármester szerint éppen a folyamatos színpadi műsoroknak köszönhetően a helyiek szívesen időztek el a sörsátrak alatt.
Szentes Csaba polgármester ugyanakkor elmondta: a fesztivál hét éve arra is jó volt, hogy a termelők ma könnyebben értékesítik a hagymájukat.
– Mostanig nem került olyan gazda, aki nagyban kezdett volna hagymát termeszteni az elmúlt években Madéfalván – jegyezte meg a polgármester.
A hangulatos rendezvényen hagyománynak számít, hogy a zöldségekkel díszített kóberes szekér járja körbe a falut, majd a díszített szekér a vásárban állomásozik. A termésszekér előtt idén többen is készítettek fényképet, megörökítve a hetedik Hagymafesztivál hangulatát.

Fotó:
Fotó: Daczó Dénes

Daczó Dénes

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.