vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Ha jó szóval nem ment: Lesz bírság!

Az utazási csomagokra vonatkozó 2018/2-es sürgősségi kormányrendelet értelmében az érvényes turisztikai licenccel rendelkező gazdasági operatőröknek havonta jelentést kell benyújtaniuk a szaktárcához a szervező turisztikai ügynökségek által kifejtett tevékenységre vonatkozóan. Ennek a jelentésnek a formanyomtatványát és annak tartalmát annak idején a 2018/1183-as miniszteri rendelettel hagyták jóvá, s a nyilatkozatbenyújtás ez esztendő januárjától vált esedékessé. A jelek szerint csak vált volna…

Több mint kilenc hónap telt el a fentebb említett rendelet hatályba lépése óta, de arra lehet következtetni, hogy az érintett vállalkozások, illetve turisztikai ügynökségek nemigen tettek eleget a jelentéstéli kötelezettségüknek. Mire alapozzuk ezt a következtetésünket? Egy újabb, a minap megjelent, ama a 2019/674-es turisztikai miniszteri rendeletre, amely révén módosították a fentebb már említett rendeletet. Az október 21-től hatályos új rendelet értelmében amennyiben az érintett turisztikai ügynökségek nem teljesítik a megelőző rendeletben előírt kötelezettségeiket vagy nem tartják tiszteletben a szóban forgó nyilatkozat benyújtásának határidejét, szabálysértést követnek el és annak okán pénzbírságban részesülnek. A pénzbírság nagyságrendjét pedig a felvezetőben már említett 2018/2-es kormányrendelet írja elő, nevezetesen az 10 000 lej. Nem kevés. Az új megszövegezésből az olvasható ki, hogy a jó szóra, a jogszabály szavára, nemigen hallgattak a turisztikai ügynökségek, s akkor elő kellett venni az erősebb eszközt, azaz ezentúl lesz bírság. Amúgy a minap megjelent miniszteri rendelet révén módosult a nyilatkozat formanyomtatványa és annak tartalma is, amelyek annak, mármint a rendeletnek, szerves részét képezik.
A mostani rendelet révén módosították az utasok által fizetett összegek szavatolási eljárását jóváhagyó, az ez esztendő januárjában megjelent 2019/156-os miniszteri rendelet egyik előírását is. Az új előírás értelmében a szervezői turisztikai ügynökségek garantálják az utasok vagy az utasok nevében eszközölt befizetéseket, függetlenül attól, hogy a csomagokat közvetlenül az utazóknak értékesítik-e vagy más turisztikai ügynökségek közreműködése révén. (Az eddigi rendelkezés értelmében az utóbbiak esetében léteznie kellett egy képviseleti szerződésnek is, összhangban a polgári törvénykönyv vonatkozó előírásaival.)

Hecser Zoltán

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb