Hiábavalóság

4 571

A caracali gyilkosság családi tragédia. Iskoláskorú gyermeküket elveszítő szülők lelket összeroppantó gyásza, amely lesújt minden jóérzésű embert. A hatóságok eljárása viszont az egész ország tragédiája, amely felháborít minden jóérzésű embert.
Szinte napra pontosan két hónapja járt Csíksomlyón Ferenc pápa. Látogatásának négy hazai helyszíne közül ez volt az egyetlen, ahová regisztrálni kellett, rendőrök lepték el a város bejáratait, vadászgépek és katonai helikopterek cirkáltak a fejünk fölött. Nagyon komolynak tűntek az előkészületek. Aztán eljött a nagy nap. A korán érkezőktől a Nyeregben még az almát is elvették, nehogy megdobálhassák a szentatyát. Alig néhány órával később mi már akár kokainba rejtett kézigránátot is hozzávághattunk volna a pápamobilhoz, mert a kutya se nézte, hogy mi van a táskánkban és egyáltalán melyik szektorba igyekszünk. A megszámlálhatatlan mennyiségű hatósági szerv nagy arccal, olykor főnökösködő, lekezelő modorral bizonygatta, hogy legény a gáton, mindent kézben tart, mindenről kellőképpen informált. De amikor szembesültek a feladattal, azonnal kiderült, hogy felkészületlenek, hogy nem tudják elvégezni a munkájukat, és a tiszteletet parancsoló álarc leesett, maradt az inkompetencia kölyökképe a legénytolltól pelyhedző állacskával.
Ugyanez a széles körű inkompetencia a múlt héten egy 15 esztendős lány életébe került. Talán nem illő, de egy pillanatra kezeljük reálisan ezt a tragédiát: lássuk be, hogy sajnos nem ritka eset, amikor ártatlan kiskorúak vesztik életüket. Élet és halál szemszögéből kevésbé releváns, hogy az illető gyermeket autóbalesetben, betegségben vagy gyilkosságban éri utol a halál. A „végeredmény” így is, úgy is az élet visszahozhatatlansága. Csak óriási erővel, hittel lehet feldolgozni egy-egy ilyen pótolhatatlan veszteséget. Ilyen szempontból egy-egy megrökönyödéssel és gyásszal teli sóhajtás után tovább is állhatnánk: kiskorúak ezelőtt is vesztették életüket, és ezután is lesz rá példa.
A körülmények azonban nem engedik meg, hogy ennyivel továbbálljunk. Mert – és ezt most értsék jól! – ha gyermekek halála benne is van a mindennapi pakliban, az, hogy rendőrök és hatósági szervek így járjanak el, ahogy tették a caracali gyilkosság alkalmával, az megengedhetetlen! Kedd este hozták nyilvánosságra a részleteit annak a telefonbeszélgetésnek, amely a fogva tartott Alexandra és a 112-es segélyhívásra válaszoló rendőr között hangzott el. A rendőr lekezelő szavai, az együttérzés teljes hiánya, a ráérős intézkedése mindennek a legalja! Tudjuk, hogy sajnos a 112-es hívásából nagyon sokszor csúfot űznek, és a farkastámadással viccelődő mesebeli pásztor esetéhez hasonlóan hitelvesztés kockázata áll fenn. De ezzel együtt sem engedhető meg, hogy egy vészhívást a diszpécser ne vegyen komolyan! Undorító, ahogy eljárt az illető rendőr, és végtelenül elkeserítő, hogy a 112-esnek ennyi becsülete van: 19 órát is „lehet késni” a hívás után. (Egy kommentelő – bocsássuk meg neki a szellemeskedést, nekem pedig a továbbközlést – megjegyezte, hogy ha lett volna nála székely zászló, azonnal pontosan bemérték volna a mobiltelefon koordinátáit. Fekete humor, de szemlélteti, hol tart a romániai bűnüldözés.)
Tegnap lemondott a „hatnapos” belügyminiszter is. …Hogy a szaktárca amúgy is megtépázott hírneve kevesebb csorbát szenvedjen. Egyetértek vele, de ez röhej. Fájó, hogy gyermekeink, testvéreink, szüleink, barátaink jobb híján külföldön keresik a boldogulásukat, és fájó, hogy ilyen körülmények között nagyon nehezen lehet érvelni a hazacsábításuk mellett. Mert mi az, ami elrettentőbb tud lenni a biztonságért felelős szervek tökéletlenségénél? Emberrablás, nemi erőszak, gyilkosság bárhol a világon megtörténik. De hogy ezalatt ne vegye komolyan a feladatát valamely hatóság?! Szinte mint a viccben: nálunk kell egy rendőr vagy ügyész, aki felveszi a telefont és továbbkapcsol, egy másik, aki beszél a bajbajutottal, egy harmadik, aki beméri, egy negyedik, ötödik és hatodik, aki a megadott helyszínekre kivonul, és sorolhatnám a házkutatási parancsot kiadóval, a virradatot váró hatóságival satöbbi.
Tele vagyunk kirakatszervekkel, tele vagyunk magamutogatókkal, akiknek viszont nincs józan belátásuk. Egyik katonai parádé a másikat éri, szúnyogriasztónak tökéletesen beváló, másra nem alkalmas régi, büdös, ócska járművekkel körbepüfögik a várost, beszélnek a hősi múltról és az európai jelenről, de az első komoly erőpróbánál fűbe harapnak.
Alexandrának nemcsak egyetlen gyilkosa van. És sajnos sosem fog kiderülni, hogy valójában milyen sok…

Kovács Hont Imre 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek