Gyógyászatról, jövőképről és a titkos belső GPS-ről

Dr. Szentannai Dénesre emlékeztek

161

Kétnapos rendezvénysorozat ke­retében emlékeztek meg Szé­­kely­udvarhelyen a tavaly elhunyt dr. Szentannai Dénes (1953–2018) fül-orr-gégész főorvosról. A programok fővédnöke prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások (EMMI) minisztere volt, védnökök pedig Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) elnöke és Lukács Antal, a székelyudvarhelyi Városi Kórház főigazgatója voltak.

Emléktábla a kórház falán. Tisztelgés Fotó: Asztalos Ágnes

Két emléktáblát avattak pénteken a városi kórház gyönyörűen renovált régi épületének főbejárata mellett. Az egyik az egy éve elhunyt dr. Szentannai Dénes fül-orr-gégész főorvos emléke előtt tiszteleg, a másikat még élő személy kapta. Ez dr. Mátyus András nyugalmazott fül-orr-gégész főorvos elévülhetetlen érdemeire hívja fel a figyelmet.

A vándor
Pénteken kora délután a szé­kelyudvarhelyi kórház Fül-Orr-Gége és Szájsebészeti Osztálya előtt gyűlt össze az ünneplő tömeg. A beszédek két olyan emberről szóltak, akik mély nyomot hagytak az udvarhelyszéki gyógyászat történetében.
Egyikük a konferencia névadója, váratlanul és korán eltávozott dr. Szentannai Dénes volt, akit Lukács Antal, a kórház főigazgatója vándorként jellemzett. Vándorként, aki mindig folytatta a számára kijelölt utat, az akadályok, elterelések ellenére is.
– Lelkem, nekünk a dolgunkat el kell végezni – idézte Szentannai egyik jellegzetes mondatát dr. And­részek Csaba főorvos, és személyes hangvételű beszédben emlékezett meg mentoráról, egykori főnökéről, kollégájáról és a közösen megtett útról.

Útban a Szentannai-ház felé Fotók: Simó Márton

A kórházépítő
Az ünnepség másik kitüntetett résztvevője ott ülhetett az eseményen, pedig ő volt az elődje Szentannai doktornak. A 88 éves dr. Mátyus András nyugalmazott fül-orr-gégész osztályvezető főorvosnak megadatott, hogy a jelen értékelje munkásságát, megadatott, hogy még életében megtapasztalja utódai nagyfokú tiszteletét és elismerését – emelték ki a köszöntőbeszédek.
A nyugalmazott főorvos Kibé­den született, Marosvásárhelyen végezte az egyetemet, oklevele kézhezvétele után Székelyudvarhelyre került. A múlt század hatvanas évei­ben fül-orr-gégész szakorvosként létrehozta az önálló osztályt, ahol modern műtéti technikákat is alkalmaztak. Mátyus doktor 1974-ben az udvarhelyi kórház igazgatója lett, az ő vezetése alatt épült fel a 430 ágyas, az akkori kor követelményeihez képest modern ún. új épület, amelyet 1982-ben adtak át. Nyugalomba vonulása után a neves egészségügyi szakember a múlt felé fordult: többéves kutatómunkájának eredményeként pontosan két évvel ezelőtt jelent meg Az udvarhelyszéki gyógyászat története című kétkötetes műve. A pénteki ünnepségen mondott beszédében is felidézte a múltat, saját kórházfejlesztő munkáját dr. Mátyus András, de szép gondolatokat szentelt egykori munkatársának, majd utódjának, Szentannai Dénesnek is.

A folytatás
Méltó helyre, méltó környezetbe kerültek az emléktáblák, hiszen az orr-fül-gégészeti osztály már egy ideje régi pompájában ragyog. A Szentannai és Mátyus portréját ábrázoló bronzplakettek Zawaczky Walter székelyudvarhelyi szobrász alkotásai. Leleplezésük után megkoszorúzták a Szentannai-plakettet, majd a Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesületének post mortem életműdíját és emlékérmet Szentannai Ildikó, az egy éve távozott főorvos felesége vette át.
Az ünnepségen elhangzott az is, hogy ezután kétévente megrendezik majd az emlékkonferenciát.

Emlékező szülőfalu
Mivel a Szentannai család az elmúlt századokban ezernyi szállal kötődött a Nyikómentéhez – az eredetileg marosszéki származású nemzetség dokumentáltan 1570 körül tűnik fel ezen a vidéken, számos nemzedéken át katona-, majd jeles kisbirtokos- és értelmiségi családként szolgált –, a folytonosságot őrizendő, Szentannai doktor is ragaszkodott családi örökségéhez, szépen felújította és gondozta a szülői házat, annak környezetét, de lehetősége szerint mindig segítette a falut és az egyházközséget, érdekelte a falusi ember sorsa és a jövő építése. Nem csupán szülőfaluja sorsa, hanem a tágabban értelmezett környék sorsa is aggasztotta.
Székelyszentmiklósnak ma mintegy 30 állandó lakosa van. Annak dacára, hogy félreeső településnek számít, van aszfaltútja, vízhálózata, gépkocsival a községközponttól, Siménfalvától 3 (1,5 km), Szé­kely­udvarhelyről 20 perc alatt (23 km)lehet oda eljutni. A jövőre vonatkozóan az sem kizárt, hogy éppen a kedvező természeti környezet, a rendelkezésre álló felbecsülhetetlen javak – a csend, a jó levegő, a biodiverzitás – képezhetik majd azok számára a megfelelő életteret, akik felfedezik ezt a miliőt, ismét hazatalálnak, és dolgozva, helyben kamatoztatva a tapasztalataikat, itt teremtenek maguk és családjuk számára egzisztenciát.
A falu értékeit – múltját, jelenét és jövőjét – felmutató előadások hangzottak el a helyi unitárius templomban. Lőrinczi Lajos lelkész, a székelykeresztúri unitárius egyházkör esperese hirdetett igét, beszélve saját életútjáról is, hiszen immár több mint húsz esztendeje szolgál ezen a vidéken, és egyaránt látja a negatívumokat, de a biztató jeleket is. Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, aki maga is hasonló településen, az Úz-völgyében levő Csinódon él, Székely falu – múlt, jelen, jövő címmel tartott előadást. Dr. Szabó Árpád Töhötöm Együttműködés a falusi társadalomban: a kalákától a szövetkezetekig cím mentén vázolta a fel az egykori és a lehetséges stratégiákat.
Dr. Kandikó József egyetemi tanár (Edutus Egyetem, Székely­udvarhelyi Egyetemi Központ) A székely falu sorsa című előadásában egy, a mostani alkalomra felállított mérlegen, kockákkal szemléltette azokat a tényezőket, amelyek ma befolyásolják a vidék sorsát a Székelyföldön. Mintegy harminc ilyen „vektort” említett, amelyek hol negatív, hol pozitív hatással bírnak, és végül úgy látszott, hogy a biztató jelek képesek lehúzni, vagy legalább ellensúlyozni a negatívum ballasztját.
A negyedik – ezt a részt záró – előadást Mihály János történész, az NSKI munkatársa tartotta, dióhéjban összefoglalva a Szentannai családhoz kapcsolódó levéltári kutatásait.
A templomi szertartást és a rögtönzött konferenciát követően a résztvevők helyi viszonyok között igen népesnek számító tömege a közelben lévő Szentannai-házhoz ment, ahol leleplezték a jeles orvos emléktábláját.
– Igen szerencsés megoldást találtunk – mondta Szász Jenő NSKI-elnök –, ha már a doktor úr fizikai értelemben nem is lehet velünk, most gondoskodtunk arról, hogy az emlékállítás által jelképesen velünk lehessen a továbbiakban. És fel is nézhessünk rá. A stilizált arcképet Nagy János (1935) felvidéki szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja készítette, akinek munkásságát Szentannai doktor is nagyrabecsülte és ismerte; a plakettet pedig egy kisebb kapura helyeztük el, amelyet Demeter István, az a székelyudvarhelyi mester faragott, aki a ház előtti nagyobbat is készítette néhány éve a Szentannai család megbízásából. Ily módon ez az általunk hozzáadott szerény érték egyben a Kárpát-medencében élő magyarok együvé tartozásának is a szimbóluma lehet.
A közebéd előtt a Székely­udvarhelyen élő Török Ferenc képzőművész mutatta be a helyi művelődési házban lévő színpadi függönyt és azt a színpadképet, amelyet a helyi fiatalok a második világháborút követően készíttettek Ipó László (1911–1991) szé kelykeresztúri festőművésszel, s amelyet most a falusiak felkérésére, az NSKI támogatásával restaurálhatott.
A kultúra helyi hajléka, bár szerény – hiszen a falu fénykorában sem éltek itt 200 főnél többen –, de nyitva áll, várja a hazatérőket és a vendégeket… Valaki megjegyezte, hogy ebben az épületben – valamikor a hetvenes évek végén – épp Szentannai Dénes és felesége esküvőjekor lakodalmaztak legutóbb… Ideje lenne visszatérnie a szépnek és a jónak, a szebb jövőnek, amelyről annyi szó esik e digitalizálástól áthatott és fertőzött ezredévelőben, amikor oly sokan keressük a helyünket a nagyvilágban, és hol találjuk, hol nem…

P.S.
Úgy alakult, hogy taxival kellett eljönnöm Székelyszentmiklósról. Amikor felhívtam a diszpécsert, mindjárt mondtam, hogy Siménfalva felé küldje az autót. Jöjjön ki a gépkocsi a felső faluvégen, míg meglátja az elágazást: a jobb oldali út Nagymedesérre, a bal oldali Szentmiklósra visz. Vélhetően a székely anyavárosban szocializálódott, tökéletesen „urbanizált” hölgy lehetett az illetékes – nem hinném, hogy Kolozsvárról vagy Budapestről látnák el itteni minimálbér fejében a call-center szolgáltatást –, mert a lelki GPS-ében nem volt meg neki ez a falu. Mind Miklósfalvát emlegetett, amely tudvalevőleg ugyancsak aprócska falu, de egy-két dombbal odébb található, túl a Nagy-Küküllőn, Felsőboldogfalva községben van… Szóval: jók ezek a találkozások… Sokakat segíthetnek a hazavezető gondolatokban. És táj-, illetve térképismeretben.

Asztalos Ágnes
Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek