Gyimesben találkoztak a kézműves sajtkészítők

71

Hidegségen tartotta idei utolsó közgyűlését vasárnap a Székelyföldi Sajtkészítők Kézműves Egyesülete. Kiderült: a húsztagú szervezet hamarosan újabb tagokkal bővülhet, de hivatalos kapcsolatfelvételre törekszik a kézműves sajtkészítőkkel a magyarországi sajtmanufaktúrákat képviselő Magyar Kis- és Középvállalkozások Egyesülete is.

Mustrára hozott kézműves sajtok. Változatos igényeknek is meg akarnak felelni a sajtkészítők
Mustrára hozott kézműves sajtok. Változatos igényeknek is meg akarnak felelni a sajtkészítők

Gyimesközéplokon, Molnár Csaba hidegségi birtokán tartották vasárnap idei utolsó közgyűléssel egybekötött találkozójukat a Székelyföldi Sajtkészítők Kézműves Egyesületének tagjai.
Molnár Csaba, a kézműves sajtosok vendéglátója idén csatlakozott az egyesülethez. Lapunknak nyilatkozva nem titkolta: büszke arra, hogy több mint húszéves szarvasmarha-tenyésztői és tejtermelői múlttal a háta mögött végre a székelyföldi kézműves sajtkészítők szűk táborának is tagja lehet. Molnár Csaba az egyesületi tagság legfontosabb hozományának az összetartó sajtos közösséghez való tartozás élményét és a folyamatos szakmai fejlődést nevezi. Elmondta: a családi gazdaság és a hidegségi pékség irányítása mellett számára a sajtkészítés is napi elfoglaltságot jelent, hisz ötvennyolc egyedet számláló pirostarka-állományának teljes napi tejmennyiségét különböző ízesítésű érlelt, kemény és félkemény sajtnak dolgozza fel.

Népszerű kézművestermékek
A húsz tagot számláló egyesület elmúlt négy hónapjának – azaz a korábbi közgyűlés óta eltelt időszak – programjairól, megvalósításairól Sánduly Edit, az egyesület elnöke számolt be, kitérve egyúttal a jövőre kínálkozó lehetőségekre is. A közelmúlt történései közül Sándor Kálmán Huba homoródalmási sajtkészítő sajtműhelyének avatóját, valamint a székelyföldi sajtosok magyarországi – augusztus végi, szeptember eleji – szakmai tanulmányútján látottakat elevenítették fel, de szóba kerültek azok a csíkszeredai őszi rendezvények is, ahol az egyesületet képviselő sajtkészítők a hagyományos tejfeldolgozás fortélyait mutatták be az érdeklődőknek, ezáltal is népszerűsítve a kézműves módon készülő tejtermékeket, sajtféleségeket. Sánduly lapunknak leszögezte: a sajtbemutatók fontos szerepet töltenek be abban, hogy a fogyasztók, a rendezvényekre kilátogatók mind tudatosabban válasszák meg a család asztalára kerülő élelmiszereket, tejtermékeket.
– Európa minden tájegységében – így nálunk is – készülnek kézműves sajtok. Ezeket gyakran olyan hagyományos termékek formájában ismerjük, amiket a juhászok készítenek. Az utóbbi években emellé tettük Európa más tájegységeinek hagyományos sajtjait, technológiáit, mert fontosnak tartjuk, hogy a vásárlók is ismerjék ezeket a kézműves sajtokat, és minél többet tudjanak a tiszta, csakis tejből készülő, adalékanyagmentes, egészséges élelmiszerekről. És adott esetben vásárlásukkal bennünket, a helyi sajtkészítőket részesítsenek előnyben a külföldről behozott ipari sajtokkal szemben – hangsúlyozta Sánduly.

Bővülő tagság
A vasárnapi közgyűlésen kiderült, a székely sajtkészítőkkel való hivatalos kapcsolatfelvételre törekszik a magyar sajtmanufaktúrákat tagjai között tudó Magyar Kis- és Középvállalkozók Egyesülete, de számba vették a helyi sajtmanufaktúrák fejlesztéséhez, az egyesületi tagok szakmai fejlődéséhez szükséges beruházások, tanulmányutak részfinanszírozásához igénybe vehető pályázati lehetőségeket is. A Hargita megyei sajtkészítők érdekvédelmi szervezetéhez ugyanakkor újabb tagjelöltek is csatlakozni szeretnének: Bálint Ágnes juhtejet feldolgozó sajtkészítő Székelydályáról, Sándor Győző pedig Farcádról kérvényezte tagfelvételét. Az új jelöltek – akárcsak az egyesülethez korábban csatlakozott sajtkészítők – ezúttal is sajtmustrán mérettették meg termékeiket. A „belső minőségellenőrző” – tagfelvételről is döntő és az egyesületi tagok szakmai fejlődéséről is rendre tanúskodó – termékmustrára ezúttal huszonnyolc kemény, félkemény és lágy sajtból, illetve krémsajtból hoztak ízelítőt a kézműves sajtkészítők.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.