Gyilkos tökéletlenség

270

Döbbenet, düh és kétségbeesés váltakozik bennem, mióta a caracali gyilkosság megtörtént és főként mióta a körülményekről megjelentek a részletek. Döbbenetes, hogy ilyen történik, dühös vagyok azért, hogy ez megtörténhetett, és kétségbeejt, hogy nem akadályozták meg, pedig meg lehetett volna. Az a lány mindent megtett, amit az életösztönei diktáltak, megkínozva is segítséget kért, tudta, hová kell telefonálni és kapaszkodót is nyújtott a hatóságoknak, hogy megtalálják, de nem tették. Nem idejében.
Az is forog a gondolataim között, hogy mit mondjak majd a lányomnak, hogyan védje meg majd magát? Ismeretlen autóba ne üljön be, de ha mégis bajba kerül, akkor mit tegyen? Hívja a segélyhívót vagy hívja a szüleit? Ha a rendőrség az összes speciális távközlési háttérrel és a hadseregnyi emberével tehetetlen, akkor mit tehetnek a szülők? Nos, némi utánaolvasás után rájöttem, hogy van mit: felállítani és követni szabályokat, megtanítani a gyermeket az idegenekkel való viselkedésre. Vannak megtanulható, tanítható védelmi és önvédelmi technikák és letölthető aplikációk is. Az intézményi, személyes és a jogszabá­lyokra fogott tehetetlenség, gyilkos tökéletlenség mellett a történek kapcsán sok szó esik arról is, hogy a rendőrök és a rendőrség nem vette komolyan a tinédzserek eltűnését, a tavasszal eltűnt és ugyanazon rém által meggyilkolt másik lány esetében is arra célozgattak, hogy talán önszántából távozott, bepasizott, és majd csak előkerül. A nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetésből is kivilágló rendőri leereszkedés és megnyilvánuló hímsovén magatartás minden bizonnyal hozzájárult a tragédiák bekövetkeztéhez. S ez nemcsak a rendőrség sajátja. A rendőrök is ennek a társadalomnak a részei, ebben nevelkedtek, innen vétettek az alapbeállításaik, amelyeket az sem tudott felülírni, hogy felesküdtek azon Alkotmány védelmére, amely szentesíti az élethez és az egyenlő bánásmódhoz való jogot is.
Kár, hogy csak tragédiák után, és akkor is csak nehezen kezdődnek el a változások ebben az országban. A 2014-ben az Erdélyi Szigethegységben történt repülőgép-szerencsétlenség nyomán már sok szó esett a segélyhívások helyszínének azonosításáról, de a jelek szerint azt a leckét sem vette elég komolyan ez az ország. Attól tartok, hogy ezt sem fogja.

R.Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek