Gyermekeket kirándultattak

123

Több mint 500 óvodás, illetve iskoláskorú gyermeket mozgattak meg áprilistól mostanig annak a programnak a keretében, amelyet természetjáró civilek támogatásával bonyolítottak le a csíki tanintézményekben. A cél az volt, hogy megszerettessék a gyerekekkel a természetet, a mozgást, illetve honismereti és környezettudatos nevelést is kapjanak a résztvevők.

Természettel ismerkednek a gyermekek
Természettel ismerkednek a gyermekek

Forró-Erős Gyöngyi
forro-eros.gyongyi@hargitanepe.ro
Pedagógusokkal folytatott baráti beszélgetéseken a tanárok arról panaszkodtak, hogy a bürokrácia miatt egyre nehezebb elvinni a diákokat kirándulni, ráadásul ők maguk sem mindig ismerik a környékbeli helyeket, ahová érdemes lenne elmenni. Ekkor fogalmazódott meg a túrák szervezésének ötlete.
– Ezért ajánlottuk fel, hogy mi ismerjük a helyeket, adnánk az osztályával kiránduló tanár mellé egy kísérőt, aki idegenvezetőként végigvinné a diákcsoportot egy-egy túraútvonalon, bemutatná a látványosságokat, ismertetné a honismereti tudnivalókat – tájékoztatott Molnár Sándor, az Erdély Mária Út koordinátora, ötletgazda.
Azt szerették volna elérni, hogy minél több gyermek „felálljon a számítógép mellől”, elinduljon gyalogosan a természetbe, és lehetőséget kapjon szűkebb hazája alaposabb megismerésére. A program lebonyolításában való részvételre jelentkeztek még a Csíki Erdélyi Kárpát-Egyesület (CSEKE) természetjárói, a Pogányhavas Kistérség munkatársai, a cserkészek, a Hazajáró stábja, illetve a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás.

Ajánlatok minden korosztálynak
A civilek túracsomagokat állítottak össze a kisebb-nagyobb gyermekek számára. Ajánlataik között szerepelt a Csicsói-vár túra, Harom-vár túra Zsögödben, Cso­mor­táni-vár túra, Pogányvár Rákoson, Xántusz-kápolna, Tolvajos-tető–Csíkszereda, Kájoni János zarándokút (Nagysomlyó he­gye), Écsy János zarándokút (Nagy­somlyó megkerülése), Madéfalvi SICULICIDIUM tan­ösvény, Zsögödfürdő–Oltmente–Kisvár-tető, Hargita­für­dő, a Szent János-templom és környékének természeti értékei (Delne/Torda völgye), Rompáca tanösvény (Aj­nád), Vulkánok útja, (Madarasi-Hargita–Szökővízesés–Csicsói Hargita–Hargitafürdő), Véreskép–Szentléleki hársfa, Széphavas–Pogányhavas, Apahavas–Rákóczi-vár (Ezeréves határ), illetve kerékpártúrák.
– Ezeket az útvonalajánlatokat már január óta népszerűsítettük a tanintézményekben, végül az áprilisi Iskola másként hétre, különböző iskoláktól több osztály, összesen közel 600 gyerek jelentkezett a kirándulásokra. Az idő viszont nem kedvezett, emiatt akkor úgy 250-en vettek részt a túrákon, a többiek most, június elején járták végig a kiválasztott utat – mondta Molnár Sándor.
– Olyan napunk is volt, amikor 4-5 osztályt, csoportot vezettünk végig különböző útvonalakon – tette hozzá a szervező.
Tőke Magdolna, aki egyike volt azoknak a természetjáróknak, akik a CSEKE részéről vállaltak túravezetést, főleg óvo­dáskorú gyermekeket vitt le Zsö­gödfürdőre.
– Sokan jöttek, az óvó nénik is belátták, hogy ez jó ötlet. A természettudományok, illetve a természet iránti érdeklődés felkeltése ilyen kicsi korban kell elkezdődjön, ráadásul egy-egy ilyen kirándulás jó közösségfejlesztő program is. A városi buszokkal lementünk, azokkal visszajöttünk, nagyon élvezték a kicsik – számolt be tapasztalatairól Tőke Magdolna.

Ez csak kóstoló volt
A program sikerén felbuzdulva, a civilek jövő tanévben is folytatnák az óvodások-iskolások kirándultatását.
– Háromféle pedagógus van ilyen szempontból: aki sosem viszi a gyermekeket ki a természetbe, aki minden körülmények között szervez számukra ilyen kirándulásokat, és aki szervezne, de nem nagyon tudja, hogy hová is, miként is. Mi ez utóbbiaknak kívánunk a segítségükre lenni – mondta Molnár Sándor.
Ezért is fontos számukra, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a pedagógusok és a természetjáró civilek között, hogy a tanítók, tanárok tudják, kihez fordulhatnak, kiket szólíthatnak meg, ha e téren segítségre van szükségük.
– Azt már eldöntöttük, hogy a jövő tanévben nem korlátozzuk ezt a tevékenységet az Iskola másként hétre, mint ahogy az idénre terveztük. A visszajelzések alapján a részt vevő gyermekek túlnyomó többségének nagy élmény volt a túra, szerették. Persze voltak, akiket haza kellett küldjünk, mert olyan öltözetben jöttek, ami nem alkalmas a túrázásra, mást a szülők nem engedtek el, de az osztályok 90 százaléka mindig jelen volt – tette hozzá a programszervező.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.