Gyergyószentmiklósi városnapok: Fogadják a lakosok javaslatait

56

Körmenet a Szent Miklós-szoborral. Idén a helyi értékeken lesz a hangsúly

Háromnapos lesz idén Gyer­gyó­szentmiklós ünnepe. A szervezők a helyi értékekre fektetik a hangsúlyt ezúttal, a már megszokott népszerű programok nem maradnak el. Már dolgoznak a program összeállításán, a lakosok javaslatait is fogadják október 24-ig.

Idén de­cem­ber 5. és 7. között kerül sor a városnapi programsorozatra Gyer­gyó­szent­mik­lóson. Az első napon Szent Miklós érkezésén van a hangsúly, második nap lesz a búcsú, harmadik nap pedig a Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivál a kiemelt rendezvény. A szervezők sajtótájékoztatón elmondták, igyekeznek a helyi értékekre fektetni a hangsúlyt, ezért helyi művészek, zenészek bevonásával szerveztek többféle programot. Helyi zenészek összefogásával valósul meg például az idei gyerekkoncert. György László zenész azt mondta, gyerekbarát koncertről van szó, melyen többféle zenei műfaj megjelenik majd, és nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is szól. Szabadtéri koncertet ad az ünnep alkalmával a No Sugar együttes is. Bereczky Botond, a csapat gitárosa úgy fogalmazott, ezzel a felállással városnapi koncertet még nem adott az együttes, meglepetésekkel készülnek, látványban és hangzásban is minőségi fellépést ígérnek. Nagy Zoltán polgármester megjegyezte, a népszerű gyergyói zenészek által gazdagabb a város, s jó, hogy Szent Miklós ünnepén ezt láthatják a helyiek és az ide érkező vendégek is. A rendezvény harmadik napján is lesz szabadtéri koncert, de a fellépő kiléte még nincs leszögezve.
A Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált idén tizedik alkalommal szervezik meg. Ezúttal új helyszínre, a Kossuth Lajos utcába költözik a rendezvény. Már fogadják a csapatok jelentkezését, személyesen a művelődési központban lehet jelentkezni, valamint online is kitölthető a jelentkezési lap. Idén sem marad el a forraltborfőző verseny és a süteménymustrát is megtartják. A csapatok megmérettetése mellett közös főzés is lesz: a Kárpát-medence különböző szegleteiből érkező résztvevők egy bográcsban főznek majd, ki-ki hozzáad egy alapanyagot, Békésről érkezik például a paprika, Gyuláról a kolbász, Délvidékről a hagyma.
Fórika Sebestyén, a művelődési központ igazgatója hangsúlyozta, nem szeretnék túlterhelni a rendezvényt, nem lehet három napba minden programot belesűríteni. Arra kérik a lakosokat, ha programjavaslatuk van, tegyék azt meg október 24-ig a művelődési központ irodájában, majd bizottság dönt arról, hogy mely rendezvények kerülnek a programsorozatba.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek