Gyergyói zenekar a Nagy-Szín-Padon

62

Egyedüli határon túli zenekarként a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company bekerült a magyarországi Nagy-Szín-Pad elnevezésű tehetségmutatóba. Valóban nem tehetségkutatóról, hanem mutatóról van szó, ugyanis a rendezvényre olyan zenekarok kapnak meghívást, amelyek már letettek valamit az asztalra, azonban szükségük lenne egy kis pluszra. Tatár Attila, a Bagossy Brothers Company tagja és egyben menedzsere rámutatott, megtiszteltetés számukra ez a lehetőség, ugyanakkor azt is elárulta, hamarosan új kislemezt jelentet meg a csapat.

Bagossy Brothers Company. Kemény munkával a siker útján Fotó: Gábor Lajos
Bagossy Brothers Company. Kemény munkával a siker útján Fotó: Gábor Lajos

Harmadik alkalommal tart­ják meg a magyaror­szági Nagy-Szín-Pad tehetségmutatót, amelynek célja, hogy megkeressék azt a 12 – már népszerű – zenekart, akiknek segítene pályafutásuk fejlődésében ez a lehetőség.
Az április 23. és május 4. között tartott rendezvényen részt vevő zenekarok kijelölésében egy 80 fős – zenészekből, zenei szerkesztőkből, producerekből, valamint koncert- és fesztiválszervezőkből álló – szakmai stáb közreműködött, idén pedig első alkalommal a helyszínen is egy szakmai zsűri értékeli a fellépők produkcióit. Az említett időszakban, esténként mindegyik zenekar egy teljes koncertet ad a budapesti Akvárium Klubban, a korábbi évekhez hasonlóan pedig ezúttal is SMS-ben és a közösségi oldalakon lehet szavazni a kedvenc fellépőkre.

Megtiszteltetés a lehetőség
A Bagossy Brothers Company, vagy ahogy a rajongók hívják, a BBC elsőként áll színpadra, a gyergyói fiúk április 23-án, szombaton este lépnek fel a magyar fővárosban. Tatár Attila kifejtette, természetesen szükség lesz a szavazatokra, azonban ők nem szeretik ha az ilyesmi erőltetett, ezért csak az szavazzon rájuk, aki tényleg úgy gondolja, hogy megérdemlik.
– Nagyon örültünk a jelölésnek, főleg, hogy alig fél éve ismer a magyarországi közönség – fogalmazott Tatár, hozzátéve: megtiszteltetés, hogy a szakma a 12 legígéretesebb zenekar közé sorolja őket.
A Petőfi Rádió és a Petőfi TV, vagyis az M2 is nagy figyelmet szentel a rendezvénynek, amelyen a BBC mellett a következő zene­karok lépnek fel: Bohemian Betyars, Esti Kornél, Fehérvári Gábor Alfréd, Fran Palermo, Mon­gooz And The Magnet, MARGE, Passed, Run Over Dogs, Super­Stereo, Szabó Benedek és a Galaxisok, valamint a Zaporozsec.

Új kislemezzel készülnek
Jelenleg egy csendesebb időszakot él meg a gyergyószentmiklósi zenekar, a munka azonban ilyenkor sem áll le. Tatár Attila rámutatott: új dalok és videoklipek várhatók, a Vakít a kék című kislemez megjelenésére pedig már csak néhány hetet kell várni. Mint mondta, tavaly novemberben vették fel a kislemezen szereplő dalokat, amelyeket a koncertjeikre rendszeresen járók már ismerhetnek.
– Számos koncertünk lesz, jelenleg pedig két új dalon is dolgozunk – jegyezte meg zárásképpen Tatár Attila.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.