Gyergyóditrói diákok Lengyelországban

412

Ebben a tanévben is, akárcsak tavaly, a Puskás Tivadar Szakközépiskola tizedik osztályos diákjai részt vettek egy háromhetes szakmai gyakorlaton Wrocławban.

A diákok két korpuszbútor-gyártó cégnél dolgoztak 3 csoportban, 2 váltásban. Lehetőségük nyílt megismerni és dolgozni a számítógép vezérlésű lapszabász, maró és fúró, valamint élfurnírozó gépcsoportokon. Aktívan részt vettek a bútorok összeállításánál és csomagolásánál is. Az ottani dolgozók pozitívan értékelték diákjaink munkáját.
A szervezők gondoskodtak a szabadidős program kitöltéséről, múzeumlátogatásokról, állatkerti sétáról, városnézésről.
Hazafelé meglátogathattuk Auschwitz és Birkenau haláltáborait, indulás előtt még megtekintettük Krakkó csodálatos történelmi városrészét.
Ezt az Erasmus+ pályázatot a csík­szeredai Kós Károly Szakközépiskola nyerte meg. Ebben nagy szerepe volt Lapohos Anna-Mária tanfelügyelő odaadó munkájának. A diákokat elkísérték György-Fazakas Délia és Román Sándor tanárok.

György-Fazakas Délia, mérnök-tanár, Gyergyóditró

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek