Gyergyóditróé lesz Székelyföld legnagyobb harangja

88

Huszonkét mázsát nyom Székelyföld legnagyobb harangja, amelyet a székelyudvarhelyi Lázár Imre öntőműhelyében készítenek, és a gyergyóditrói Jézus Szent Szíve-templom déli tornyát díszíti majd – tájékoztatott Baróti László-Sándor gyergyóditrói plébános. Az óriásharanggal azt a Szent Istvánról elnevezett – a vidéken szintén egyedülálló – harangot pótolják, amelyet az első világháború idején tettek tönkre és vittek el. A plébános kifejtette: a régi harang megmaradt tartószerkezetére helyezik az új toronylakót, és a Jézus Szíve nevet viseli majd.

Öntőforma. Így fog kinézni a Jézus Szíve-harang Fotó: Kertész László
Öntőforma. Így fog kinézni a Jézus Szíve-harang Fotó: Kertész László

Annak idején, a budapesti Walser cég öntötte a szintén huszonkét mázsás Szent István-harangot, amelyet mind a mai napig emlegetnek a ditróiak. Baróti László-Sándor plébános lapunknak kifejtette, a falubeliek siratták a harangot, amikor 1917-ben összetörték azt, elvitték a faluból, és hadi célokra használták fel. A plébános elmondása szerint azt beszélték, hogy amikor a nagyharang Ditróban megkondult, a hangját még Borszéken is hallani lehetett.

Lehetőség nyílt az elkészítésre
Azóta sem volt lehetőségük akkora harangot öntetni, a templom északi tornyába azonban három kisebbet is készítettek: 1926-ban készült el az 500 kilós Szent László nevű és az 1200 kilós Szeplőtelen Fogantatás elnevezésű harang, 1962-ben pedig megöntötték a harmadik harangot is, amelyet Szent Imréről neveztek el.
– A déli toronyban a régi nagyharang tartószerkezete, a járom és az ütő is megmaradt, az újjáöntésre várva – jegyezte meg a plébános.
Az Egyesült Államokban található Cleveland – ditrói születésű – plébánosa, Siklódi Sándor 64 éves korában elhunyt, végrendeletében pedig 43 000 dollárt, közel 170 000 lejt hagyott szülőfaluja plébániájára.
Baróti László-Sándor rámutatott: ez megnyitotta a lehetőséget, hogy a nagyharang megöntésében gondolkodjanak, azonban akadályokba ütköztek, mondván „ennyi pénzért egy öntőműhelyben sem vállalták az elkészítését”. Ekkor ideiglenesen lemondtak az elképzelésről, és vásároltak egy új orgonát, amely hozzávetőleg 70 000 lejbe került.
A megmaradt összeget a helyi plébánia igyekezett kipótolni, adományaikkal a hívek is sokat segítettek – részletezte Baróti plébános, mondván az új óriásharang 180 000 lejbe kerül, ehhez azonban még a felszerelés költségei is társulnak.

Részletes munkát igényel
Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő vállalta az elkészítését, meg is öntötték, az eseményen pedig többek között a ditrói plébános is ott volt. Lapunknak elmondta, a munka sikerességéért a Jézus Szíve-litániát imádkozták, miközben 30 ember kilenc kohóból igyekezett egy helyre hordani az öntéshez szükséges anyagot.
Lázár Imre érdeklődésünkre kifejtette, ekkora harangot még sosem öntöttek a műhelyében, majd azokra a részletekre hívta fel a figyelmet, amelyekre figyelniük kellett a munka során: számítógépes rendszerrel kalkulálták ki az átmérőjét és a magasságát, az öntőmintát pedig úgynevezett holland technológiával, fából készítették. A további lépéseket részletezve azt mondta, jelenleg minél lassabb lehűlést kell biztosítsanak a harangnak, mondván, ha ezt gyorsan teszik, akkor elrepedhet. Ezt követően a szakemberek megkongatják, elemezve, hogy a harang azt a hangot adja-e, amelyet terveztek. Lázár Imre kiemelte, rendkívül fontos, hogy a nagyharang „éneke” összhangban legyen a másik hároméval.

Ünnepélyesen fogadja a község, régi álmuk teljesül
A Jézus Szíve-harangot május utolsó szombatján, ünnepélyes keretek között fogadják Ditróban, majd június 3-án, a nagytemplom búcsúünnepén áldja meg dr. Jakubinyi György érsek. Baróti László-Sándor plébános megjegyezte, jelenleg is keresnek egy olyan darut, amely 35 méteres magasságba tudja emelni a huszonkét mázsás harangot, hogy a régi tartószerkezetre helyezhessék azt.
Hozzátette, többen is rákérdeztek, hogy miért jutott eszébe a harangöntés gondolata, mondván ilyent annak idején csak a veszedelmekkor tettek.
– Ma is veszedelemben élünk, noha nem népektől, hanem a lelki világunkat érintő ideológiák fenyegetésétől kell tartanunk – fogalmazott Baróti László-Sándor.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.