Gubanc a román válogatottnál

419

Egyelőre nem sikerült a pontszerzés a román válogatottnak a Divízió I B csoportos jégkorong-világbajnokságon. Ráadásul bajban is van a csapat, miután a négy honosított ukrán hokis játékjogát megtorpedózták. Ma Kaunasban pihennek a csapatok.

Ukrajna ellen a honosított ukránok nélkül kellett jégre lépjen a román válogatott

Vereséggel kezdte és azzal is folytatta a román válogatott a Divízió I B csoportos jégkorong-világbajnokságot. Noha Ukrajna ellen kimondottan jól játszott Pénzes Julius csapata, tegnap a litvánok elleni találkozón tizenegy perc után már megnyugtató előnyt szereztek a házigazdák. A román válogatott a meccs folyamán hiába lőtt többet kapura, a litvánok sokkal eredményesebbek voltak. Kiemelkedett a Pénzes csapatból Biró Gergő, aki mesterhármast ért el.

Belekötöttek a honosítottakba
Négy honosított ukrán hokissal indult Kaunasba a román válogatott, de az első két meccsen nem léphettek jégre a „légiósok”. A Román Jégkorong Szövetség közleménye szerint Denisz Zabludovszkij, Jevgenyij Jemeljanenko, Pavlo Boriszenko és Vitalij Kiricsenko játékjogát sikeresen torpedózta meg az ukrán válogatott csapatvezetője. A RJSZ közleménye szerint a világbajnokság előtt a nemzetközi szakszövetség (IIHF) rendben találta a négy honosított ukrán papírjait, ugyanakkor szombaton este az IIHF küldötte érvényesítette a játékosok igazolásait. Ennek ellenére az ukrán csapatvezető vasárnap az IIHF-hez fordult fellebbezésével, és ezúttal nekik adtak igazat. A RJSZ szintén fellebbezett az IIHF döntése ellen, de egyelőre úgy tűnik, a négy honosított ukrán nélkül játssza le a vébét Pénzes Julius csapata.
A „Négy év szabály” szerint a honosított játékosnak a befogadó ország állampolgárának kell lennie, ugyanakkor a származási országbeli válogatottságtól számítva folyamatosan négy évet a befogadó ország bajnokságában kell játszania.
Jemeljanenko 2014-től játszik a román bajnokságban, utoljára 2012-ben volt ukrán válogatott. Kiricsenko a 2013/2014-es szezonban igazolt a Gyergyószentmiklósi Progymhoz, négy teljes és egy fél szezonja van megszakítások nélkül a román pontvadászatban. Utoljára 2005-ben volt válogatott, Ukrajnával az U20-as vébén szerepelt. Pavlo Boriszenko utoljára 2007-ben az U20-as vébén volt ukrán válogatott, ő is 2014-től játszik a román bajnokságban, folyamatosan.
Noha az első ukrán hullámmal még 2005-ben igazolt a Steauához, Zabludovszkij játékjogával lehet baj. 2015-ben az ukrán válogatott tagja volt, ezt követően viszont csak három teljes szezont töltött a román bajnokságban.

Eredmények
Divízió I A csoport: Lengyelország – Olaszország 1–3, Szlovénia – Lengyelország 2–4. Az olasz–magyar meccs lapzártánk után ért véget. A mai műsor: Kazahsztán – Nagy-Britannia (17).
Divízió I A csoport: Horvátország – Litvánia 0–3, Ukrajna – Észtország 0–2, Japán – Horvátország 4–3, Litvánia – Románia 8–3 (3–1, 3–1, 2–1) /Ribakov (3., 11.), Verenis (4.), Bogdziul (24.), Kaleinikovas (35.), Bosas (40., 43.), Cizas (47.), illetve Biró Gergő (17., 29., 49.).
A csoport állása: 1. Litvánia 6 pont, 2. Japán 5 p., 3. Észtország 4 p., 4. Ukrajna 3 p., 5. Románia 0 p., 6. Horvátország 0 p.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.