Gördülékenyebb kutyabegyűjtés

Átszervezés volt a menhelyen

18

Átszervezték a gyergyószent­mik­lósi kutyamenhely működését, ezután helyi állatorvos irányítja majd a tevékenységet. Az önkormányzat hatékonyabb munkát remél.

A gazdátlan ebek problémája időről időre közbeszéd tárgyát képezi Gyer­gyó­szentmiklóson. Az elmúlt hetekben ismét több kutya kóborolt a város utcáin. Len Emil alpolgármester azt mondta, átszervezés miatt akadozott a kutyabefogás. Mint kifejtette, állatorvost váltottak, a korábban megbízott szakember szerződése lejárt, közbeszerzést írtak ki, melynek nyomán egy helyi állatorvos, dr. Gáll József kapta meg a munkát, s hamarosan el is kezdi tevékenységét.
Az engedélyek beszerzése és minden egyéb papírmunka rendezése zajlott az elmúlt napokban, e héttől ismét teljes kapacitással gyűjtik majd be az utcáról a gazdátlan kutyákat, a városvezetők pedig a korábbinál hatékonyabb munkát remélnek.

Az alpolgármester elmondta, rendbe teszik a karantént, hiszen fontos szerepe van: a befogást követően két hetet itt töltenek a kutyák, hogy kiderüljön, van-e szükségük kezelésre, majd ivartalanítást követően kerülnek a kennelekbe.
Az önkormányzatnak havonta 10 ezer lejbe kerül a menhely fenntartása, ebből az összegből az ebek befogását, kezelését, a dolgozók bérét biztosítják. Az ebek táplálásában továbbra is a Svájci Állatorvosok Romániáért Egyesület (Starromania) nyújt jelentős segítséget, valamint a helyi vágóhidak is besegítenek élelemmel.
A menhelyről továbbra is lehet ivartalanított, azonosítóval ellátott kutyát örökbe fogadni. A svájci partner közvetítésével rendszeresen adnak örökbe kutyákat külföldre is, az elmúlt évben közel ötven eb utazott külföldi gazdájához.
A gyergyószentmiklósi állatmenhelyen egyébként jelenleg több mint száz kutyát tartanak, köztük olyan is van, amely már három éve a menhely lakója. Ellátásukról két alkalmazott gondoskodik, állatorvos irányításával.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.