2021, január 16, szombat.

Gödrök, paloták, százalékok

daczo_katalin_korbe_szines-704x1024„Sokat gyötrődöm azon, hogyan juthatott idáig egy ilyen falu? Megyek az utcán és nincs, akinek köszönjek, kihalt utcák vannak, és egyáltalán nem látható jövőkép…” – írta néhány nappal ezelőtt hozzám intézett levelében egy kedves olvasó az egyik faluból, amelyben a Hargita megyei romákat felkereső riportsorozatom készítése során eljutottam. Így gyötrődöm én is – válaszolhatom neki ezúttal. Kihalófélben levő székely falvakat, omladozó, üres házakat látok gyakran amerre járok, ha kimozdulok az éltető csíki burokból.
Sorozatom kezdetén azt tűztem célul magam elé, hogy felkeresek néhány roma közösséget a megye különböző szegleteiben, megpróbálom meglátogatni őket otthonaikban, s nem a cigány képviselőket, hanem az átlagembert, és lehetőleg a jó példát keresem. Általában találtam. Kozmáson, Etéden, Kászonban és Tekerőpatakon is jártam olyan romaházban, ahol példás rend fogadott, beszélgettem vakítóan tiszta ruhába öltözött, értelmes emberekkel, divatos lányokkal, legényekkel, hallgattam panaszokat és vágyakat, beszámolókat külföldön dolgozó férjekről, jól/rosszul tanuló gyerekekről, hozományról és betegségekről… mert sokan vannak, akik csak bőrük színében különböznek a magyaroktól. Magyarul beszélnek, a megszűnés határán álló magyar iskolák diáklétszámát gyarapítják, s gyakran házat is a magyaroktól is vásárolnak – előbb egyet egy utcában, aztán még egyet, majd egy falurész lesz az övék, miközben a székelyek kivonulnak, fogynak, apadnak.
Láttam palotákat és láttam putrikat, láttam zavaros patakvízzel főző embereket, csurdé, szaros, s nemegyszer fehér bőrű emberpalántákat, lecsúszott, s még mélyebbre süllyedő egyéneket, s kaptam visszajelzést, jót is, rosszat is, legfőképpen azt, hogy minek írok róluk?!
Hát azért, hogy megismerjük őket, ha már mellettünk élnek, hogy gondolkodjunk el a helyzeten, a mai valóságon, magyarázkodtam, nézzünk szembe azzal, hogy ez van – kisebb vagy nagyobb mértékben – minden faluban… Volt, aki visszakérdett, hogy miért kellene elgondolkodnunk rajta? Hogy miért is? Talán, mert nem élhetünk búrában. Mert a Keresztúr környéki falvak jövője néhány évtized múlva minket is utolér. Mert a román, sőt a magyar kereskedelmi csatornákon látott hangulatkép, Győzikéstől, manelestől, mindenestől, ami gyakran oly távolinak tűnik, az is itt van mellettünk. Felelősek vagyunk valamennyien – tanítók, tanárok, papok, újságírók, polgármesterek, egészségügyiek, gyermekvédelmisek, s folytathatnám hosszan a sort –, felelősek vagyunk mind, hogy mi lesz ezzel az oly nagy létszámú népcsoporttal. Segítünk nekik kimászni a gödörből – ahogyan teszi azt Böjte atya és sok-sok munkatársa – vagy a kikapaszkodón is rúgunk egyet?
Én azt hiszem, abba kellene hagynunk a hágyászkodást. Elnéptelenedő falvakat, omladozó házakat láttam, s tanulmányt, amely szerint 15 év múlva Csíkszereda teljes népességének 3 százaléka, Székelyudvarhely lakosságának 7 százaléka, Alcsík lakosságának 16 százaléka, Felcsík 4 százaléka, Gyergyó 7 százaléka, Maroshévíznek és környékének 4 százaléka, Udvarhely környékének 23 százaléka, Székelykeresztúr környéke teljes népességének 37 százaléka, Szentegyháza környékének 14 százaléka roma lesz, és a százalékos arány évről évre növekszik a roma lakosság javára. Én azt hiszem, nem mindegy, hogy milyenek lesznek. S ezen talán érdemes elgondolkodni.

Daczó Katalin

Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb