Glóbusszal a vállamon 82.: Palermóban szirénázva

34

Caravaggio a cinquecento itáliai festészetének igazi fenegyereke volt. Festményei a világ leggazdagabb képtárainak féltett kincsei, magánélete – enyhén szólva – regényes volt. Palermóban járva természetesen elzarándokoltunk a San Lorenzo-templomba, ahol egyik mesterművét, a Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel monumentális alkotást őrizték. Őrizték, ez rossz kifejezés, mivel a híres festményt 1969 októberében ellopták, s jelenleg is a tíz legkeresettebb műalkotás között tartják számon. Idén, az ötvenéves évfordulón sokat cikkeztek az eltűnésről, s arról is írtak, hogy a nyomozást újraindítják.
E krimiről 1980-ban keveset tudtunk, mivel az 1973-ban kiadott Panoráma útikönyv megfeledkezett erről az apróságról, s mi lelkesen próbáltunk bejutni a templom zárt ajtaján, sikertelenül. Közben a sikátorban jött velünk szemben egy motor két fiatallal, majd ugyancsak a hátunk mögül hallottunk motorzúgást. Ez már erőteljesebb volt, s arra eszméltem, hogy valaki leszakítja vállamról a táskámat. Másik kezemmel utánanyúltam, s míg a szíj a kezemben maradt, a motorosok tovarobogtak a táskával. Pénz nem volt az átalvetőben, de fényképezőgépem, s összes filmem odaveszett. Az utca népe egykedvűen fogadta üvöltésemet s az irreális hajszámat a motor után, behúzódtak gyorsan a kapuk alá. Jó száz méterre tőlem megállt a motor, s a fiatalok kedélyesen integettek áldozatuknak, mielőtt végleg eltűntek. Már nem akartunk bemenni a templomba, a rendőrségre kívántunk mielőbb eljutni. A vágyunk hamar teljesült, az utca végén épp razzia volt. Kézzel-lábbal magyarázva elmondtam az esetet az egyik csendőrnek, aki egy kis türelmet kért. Feleségem egy rossz kinézetű úr mellé ült le a járdaszegélyre, s szomorúan szipogott, jómagam szitkokat mormoltam. Egy recsegő adóvevő üzenet után hirtelen megélénkült a rendőrcsapat, feleségem szomszédját odavágták a falhoz, két másik rendőr pedig gépfegyverrel pásztázta az ablakokat. Rövidesen megjelent három rendőrautó, s a gyanús elemeket bepasszírozták a kocsikba. Nekünk felajánlották, hogy elvisznek a központba, ahol feljelentést tehetünk. A tízperces út felejthetetlen maradt: szirénázva robogtunk végig a városon. Ha nem lett volna az előzmény, még élveztem is volna a szokatlan fuvart.
A kapitányságon a nemzetközi referenshez vittek. Megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélünk, mire mi három nyelvet jelöltünk meg, majd közölte, hogy ő csak olaszul ért. Így e dallamos nyelven vette fel a jegyzőkönyvet. Valahogy így hangzott. „duegiovaneintricorosso, inmotorbicikletto” („Két piros trikós fiatal motorbiciklin…” megjegyzés: kis hibákkal)
Otthon a biztosító a jegyzőkönyv alapján megtérítette ugyan a kárt, de senkinek nem kívánom az átélteket. Most is képszerűen él bennem az autókázás, s szívesen illusztrálnám az elmondottakat egy fotóval, de mint említettem, a fényképezőgépem is odalett…

Csermák Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek