Girbegurba fecsegések 2.

63

Ha szóba kerül a kérdés, melyik a „legmagyarabb” virág, legtöbben gondolkodás nélkül rávágják, hogy a tulipán. Szimbólumnak is milyen jó, mert könnyű sematikusan ábrázolni! A nemzeti pátosz a tulipánt, régiesen tulipát vagy tulipántot ősi magyar jelképnek tartja, amely az évszázadok alatt egyféle mitológiai jelentést nyert. Indoklásul azt hozzák föl, hogy a tulipán őshazája egybeesik a magyarság őshazájaként és vándorlási útvonalaként ismert területekkel. Az elkötelezettek fennkölten azt mondják: e virág nem csupán ugyanabból a földből született, amelyből a magyarság, hanem nyelvünk, világnézetünk kialakulásának is részese, létezésünk kitörölhetetlen szimbóluma. Nem tisztem eldönteni ennek történelmi hitelét. Egyetlen kifogásom a köztudatba beivódott szép szimbólum kapcsán ez a már-már az idők kezdete előtt elkezdődött ősiség fellengzős dagályossága. Mindemellett Európában is találunk őshonos tulipánfajokat. Magyar vonatkozása szerint a Kárpát-medencében négy faj él vadon, közülük legismertebb a Kazán- és a Vaskapu-szorosban termő, 40-50 cm magas, áprilisban nyíló, sárga, a növénytani neve szerint is magyar tulipán, a Tulipa hungarica. Ezt Borbás Vince (1844–1905) egyetemi tanár, növényrendszerező írta le először 1882-ben. Rapaics Rajmund, nagyenyedi születésű, nagynevű botanikus és történész az 1940-es években a növény felfedezőjeként viszont Rochel Antalt nevezi meg 1835-ből. Napjainkban védett növény, ami nehezen megközelíthető helyeken, meredek sziklák között él. A tulipánt mint termesztett virágot megtaláljuk Lippai János 1660-as években megjelent Posoni kert című könyvében is. Könyve kertészeti szakmunka, de úgyis lehetetlen, hogyha ismert lett volna a virág szépségen kívüli, egyéb külön magyar eszmei jelentése, akkor nemzeti büszkeségből ne említette volna azt meg. „Vethetni ezeket magrúl is, kiváltképpen ha szép virág volt, az kiből az magot leszedik, úgy mint, az tulipánokbúl, az kik Niderlandiak, kiváltképpen, ha fejérek; és azt Szent Bertalan-nap tájban kell elvetni, csakhogy négy vagy öt esztendő múlván kezd virágozni, és azután elplántálni… Az tulipánok állhatatosak, nem változnak meg színekben. Az Niderlandi tulipánokat csaknem minden esztendőben kiveszik, s egy kevéssé megszárasztják, s megint elültetik. A közönséges tulipák sárgák, veresek, fejérek… némely karmazsinszínű, vérszínű, fekete. Az olasz kertészek, hogy az száraz, régi magot tenyészővé tegyék, az kovászt, kibűl kenyeret sütnek, vízben eloszlatják, és azt a vizet leszűrik, s abban áztatják az magot.” A tulipán mára Hollandia egyik szimbóluma (is) és legkedveltebb látványossága. Ám ők is ajándékba kapták. A tulipán Ázsiából származik, és török közvetítéssel került Európába a 16. században. A törököktől származó sok virág közül egyébként leghíresebb éppen a kerti tulipán, amelynek talán a legelső európai példányát a 16. század neves botanikusa, Conrad Gessner 1559-ben Augsburgban nevelt fel és írt le tudományosan; ugyanakkor Carolus Clusiusnak, a kor neves természettudósának igen jelentős szerepe volt az elterjesztésében. Clusius (1526–1609) szülőföldje, a mai Belgiumot és Hollandiát magában foglaló Németalföld. Rapaics Rajmund szerint a bécsi udvar megbízásából és kertjébe az isztambuli nagykövet Törökországból hozott tulipánhagymákat, amelyekből aztán Clusiusnak is ajándékoztak. A művelődés- és gazdaságtörténet „tulipánőrületnek” nevezi az elsősorban Hollandiát, de az európai virágkereskedőket is elkapó, majd tönkretevő eseményeket, amik kiléptek a kertészetből. Az amszterdami tőzsdén 1637-ben a tulipánhagymák ára hihetetlen magasságokba emelkedett. Sokan egész vagyonukat tulipánhagymába fektették. Feljegyezték, hogy egy-egy ritka fajta egyetlen hagymája egy ház árával volt egyenértékű. Az évben azonban a tulipánpiac összeomlott, mert a holland Legfelsőbb Bíróság nemzeti tébolynak titulálta a horribilis és indokolatlan árakat, közbelépett, és a tulipánhagymákat egyik napról a másikra hivatalosan értéktelennek nyilvánította. Emberek ezrei veszítették el a tulipánhagymákra alapozott kisebb-nagyobb vagyonukat Európa-szerte. Lett aztán festett tulipán is, például a magyar tulipános ládán, ám ez sem olyan ősi, mint ahogyan sokan hinni szeretnék. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a 19. század első felében, a Dunántúlon kezdtek tulipános mintát festeni azokra a ládákra, amelyeket a menyasszonyok kaptak. A tulipános láda kifejezés elterjedésében az irodalom ludas: Szigligeti Ede A csikós című népszínművébe (1847) beillesztette a Beszegődtem Tarnócára bojtárnak című nótát „A gazdámmal leszek majd egy kenyéren: / Jönnek értem Szent György-napkor szekéren. / Fölteszik a tulipános ládámat, / Furulyámat, dudámat.” Műdalról és nem népdalról van szó, az utóbbi nyilván több ősiséget hitelesítene. A vásári ponyvák dalosfüzeteiben is terjesztett műdal népszerűsége nyomán viszont a tulipános láda megjelölés a hozományos ládákra olyan vidékeken is meghonosodott, ahol a festett virágok között nem is volt tulipán, mert a bútorfestésben nem használták ezt a motívumot. Rapaics Rajmund szerint tulajdonképpen a gyöngyvirág érdemelné meg a „magyarság virága” nevezetet. Ennek első magyar tárgyi emléke jóval a tulipán előtti időkből való: a kassai dóm oltárképén látható, ami 1474–1477 között készült. A középkorban a gyöngyvirágot a völgyek liliomának emlegették, térben nem is kell messze keresgélni: a festett bútorok elmaradhatatlan virágmotívuma.

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek