Girbegurba fecsegések 18.

33

A szappan történetének megírásában két híres, kortárs ókori történetíró, Plinius és Tacitus neve is fölmerül. Plinius szerint a szappan készítését a gallok és a germánok találták fel. Tacitus Germánia című művében, amely időszámításunk után 98-ban jelent meg, a vidék természeti adottságainak leírása mellett lakói­nak társadalmi, hadi, vallási viszonyairól, mindennapi foglalkozásairól is ír, megemlíti a fürdőző germán nőket, akik bükkfahamuból és kecskefaggyúból készült szappant használnak. A „házilag” készült szappan előállítási módja ma is használatos, megbecsült tudás ugyan, de nagyon kevesen adják a fejüket ilyen munkára. A szappanfőzés tulajdonképpen régóta iparosodott. Möller János: Európai Manufaktúrák és Fábrikák Mesterség Míveik (Pest, 1818) című művében egész fejezetet szentel a szappanfőzésnek. „Az fejér szappant rendszerént ótatlan mészből, hamulúgból és faggyú kövérségből következendő módon készítik. Legelőször is erős, avagy marós lúgnak készíthetése végett; valamely, kővel kirakott-pádimentumra, egy rakás fahamut töltenek, és azt egy kevéssé megnedvesítik. Ezen rakásnak közepébe, a hamu masszának mennyiségéhez képest, ótatlan meszet tesznek, amelyek egymással, amidőn a mész a nedves hamutól feloldozódni elkezdődött és széjjel omlott, lapátolás által jól öszveelegyíttetnek. Minekutána ez a vegyület bizonyos ideig ott állott, és egymással a megkívántató módon egyesült, az úgy neveztetni szokott hamuedénybe, egy nagy fakádba töltik, amelyek csapos fenekére elébb szalmát hintenek, abban azt jól megtapossák, és egy darab ideig úgy hagyják, hogy a mész a lúgsóval egyesülhessen.” Ez persze csak a kezdet, a szerző részletesen leírja a technikáját: jön a hetekig tartó főzés, kavargatás, derítés, szűrés, újrafőzés stb. A nevezetes szappanmanufaktúrák termékei közül a velenceit tartja a leghíresebbnek. Mokri Benjamin, aki Möller könyvét németből magyarra fordította, sok helyen kiegészítette az eredeti szöveget magyar vonatkozású adatokkal, itt megjegyzi, hogy a „debreceni szappan a velenceinél semmivel sem alább való”. Erdélyben is sok száz éves múltja van a kézműves szappangyártásnak. Jakab Elek: Kolozsvár története (I–III. kötet, Budapest, 1870–1888) című monográfiájában a kupás, üstgyártó, nemezgyártó, takács céhek között sorolja fel a „szappanyos” céhet, amelynek szabályait 1637-ben dolgozták ki. A „szappanyosok” egész városnegyedet alkottak, ezt Szappanyos utcának hívták. A céhnek vásáros kiváltsága volt: „Megengedtetett a czéh javára az is, hogyha ők a város szükségeit kielégítik, senki sehonnan ide, Erdélyben készített és főzött szappant a négy szabad sokadalmon kívül árulni be ne hozhasson, se idegen itt ne árulhasson, ha teszi, a czéhmester a tanács erejével vétesse el, s két része legyen a tanácsé, harmada a céhé.” Bár a szappan szükséges és kelendő termék volt, a „szappanyos” utcákért, szappanfőző házakért nem rajongott a finnyás társadalom. Kibédi Mátyus István orvosdoktor a 18. század végén Ó és Új Diaetetica című könyvében (I–VI. kötet, Kolozsvár, 1787–1793) Az éltető égnek tisztátalanságairól és dögletességeiről című fejezetben így ír ezekről: „A szappant forró marhafaggyúból s egyéb evégre kiolvasztott, avas, senyvedt kövérségekből, rothasztó hamusóval készítik. Melynek is éktelen szagát ugyan ostoba bedugult orr légyen, amely irtózás nélkül elszenvedheti. Ez sokakban hányást, fulladást, az érzékenyebb és gyengébb testűekben kemény főfájást, ájulást, nyavalyatörést; a viselősökben pedig idétlenszülést is nemritkán okozott. Nem kevésbé ártalmas, mint utálatos szokás az is sok helyeken, hogy a mosadékleveket, pervátákat [kihalt szó, jelentése: árnyékszék, éjjeliedény], húgyos edényeket az utcára öntik ki. A döglött macskáknak, kutyáknak testét is ott engedik elsenyvedni. A pestisről e mai időben nagy készülettel disputáltatik. Ha vajon mehet-e az ájernek veszettsége annyira, hogy attól valamely helységben valóságos pestis támadhasson? Vagy pedig csak per contagionem, csupa elragadás által tenyészik az mindenkor?” Na, de! A dögletes ájert okozó szappangyártás „végeredménye”, a szappan a tisztasághoz és így az egészségmegőrzéshez járul hozzá, erről akkoriban azonban még kevéssé értekezett a tudomány! Jut eszembe, hogy a szappan szó szerepel egy eléggé különös szóösszetételben, ez a szappanopera. Az érzelgős, igaz szerelmek és a beteljesülés megakadályozására szőtt intrikák szövevényes története végeérhetetlen folytatásos filmekben követhető. A szappan itt nem az igazak tisztára mosdatására utal. A műfaji megnevezés a reklámtörténet nevezetessége a televíziózás csecsemőkorából. A szappan- és mosószergyárak által támogatott hirdetés ugyanis napi rendszerességgel megjelent, mindig egy kicsit más volt, de kapcsolódott az előbbi napihoz: rövidke dal és a pár perc időnyi történet, ami a nagy „összefüggést” részekre tördelte, és igazából csak az értette, aki minden részt megnézett. Néhány évtized alatt maga a módszer vált a szappanoperák ihletőjévé – a figyelem fenntartása és elhúzása akár évekig –, és meg is született az érdekes mutáns, a „szülőanyjától” teljesen elütő egyed, hogy aztán bevonuljon, mint mondják, leginkább az otthon ülő háziasszonyok és nyugdíjasok mindennapjaiba, és akár tetszik, akár nem, a filmtörténetbe is.

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek