Girbegurba fecsegések 15.

41

Igencsak időszerű lett, hogy a „kinn” és a „benn” világa elválasztódjon egymástól. A fontossági sorrend esetenként felcserélhető, és ez már nem bölcselkedés, vagy bizonyos népi kultúrák által meghatározott életviteli parancs, hanem mindezektől független valóság, amit manapság mindenki kénytelen megtapasztalni a saját bőrén. Az ókori civilizációkban a kinn, vagyis a házon kívüliség egyben a férfiak világát jelentette, a nyilvános tereket, mert az örökösen otthon ücsörgő férfira, hacsak nem volt beteg, szégyenbélyeget sütött a közvélemény, s az még a szelíd változat, ha csak gyávának vagy papucsférjnek nevezték. A nőt viszont akkor dicsérték, ha otthon marad, a házi munkák amúgy is kizárólagosan női munkának számítottak. „A nők nem vehettek részt a közéletben – írja Evelyn Sullerot (1924–2017) francia társadalomkutató A női munka története és szociológiája című könyvében – ez az oka, hogy a történelem a nők nélkül zajlott le… A női munkát nem tekintették értéknek… A nők számára fenntartott munkák a férfi számára megalázónak számítottak.” Így maradt ez évszázadokon keresztül, sőt akár jelen időben is beszélhetünk róla, legalábbis az erre hajazó fennmaradt nyomairól, még akkor is, ha ezt ma „otthonteremtésnek” becézzük, vagy családon belüli munkamegosztásnak hívjuk, és természetesen nem általánosítható. Nem célom okoskodni a témában, sem a felvetések, magyarázatok dzsungelében utat vágni, most csak a kinn és benn ad töprengésre alkalmat. Akármerre csűröm-csavarom a gondolatot, arra jutok, hogy a családban élő nők könnyebben feltalálják magukat, egyszerűbben találnak hasznos elfoglaltságot és élik meg a kényszerű „otthon melegét”, mint férfi lakótársaik. Akarva használom a lakótárs szót, mert ez lefedi az egy fedél alatt lakókat, azt a férjet is, aki valamikor szerelmet jelentett a nőnek, aztán csak a gyermekeik apja lett, majd anyagi biztonság, státus stb., és az még a jobbik eset, ha baráti lakótárs, mert lehet évek óta valós vagy vélt ellenség, sőt erőszaktevő, aki testi és lelki veszélyt jelent az összezárt mindennapokban. A viszonyok többnyire meghatározhatatlanok, és egyáltalán nem általánosíthatók. Kinn és benn! Azt írom, amit látok, ha napközben az ablakon át kinézek a Kossuth utcára, ami most kicsike világomnak valóságos „kinn” része lett. Mivel kevés ember jön-megy, könnyű számolgatni, még ha nem is nagyon szórakoztató: egyenjogúság ide vagy oda, ma az odakinn járókelők között sokkal több a férfi, mint a nő. De térjek vissza a kukucskálásból a fent említett könyvhöz. „A 17. század erősítette fel legjobban a kinn–benn fogalmát. Bár a 18. században jelentősen oldódtak az erkölcsi normák, a nők továbbra is az otthonok falai közé vannak szorítva… A 19. század a munka százada, de az otthoni női munka halálát is jelenti. Demográfiai tény: jóval több a nő, mint a férfi, egyedülállók is, a nőknek ki kellett lépniük a kinti munkaerőpiacra és felvenniük a férfiakkal a harcot… Életkörülmények: rettenetes nyomor, óriási féltékenykedés a két nem között a beszűkült munkalehetőségekért. A városokban rengeteg fiatal férfi gyűlt össze, nőket is toboroznak faluról, a sokszoros túlkínálat a munkaerőpiacon megosztotta a munkásosztályt, szembeállította a férfiakat és a nőket. A kor felfogása szerint a nők káros konkurenciái a férfiaknak, mert lerontják a béreket. A női dolgozókat nemegyszer árulónak tartották, sőt tolvajnak nevezték, aki ellopja a férfiak munkáját. A gyártulajdonosok leszorított bérű nők alkalmazásával törik le a férfiak bérsztrájkjait. A 19. századi iparosodás idején a nők nagyszámban munkába álltak, de jóval alacsonyabb bért kaptak, éspedig azért, mert úgy tartották róluk, hogy egy nőnek sokkal kevesebb szükséglete van az életben, mint egy férfinak… Vidéken a nők otthon maradnak a gyerekekkel, és a földet meg az állatokat is el kell látniuk, míg a férjük munkát vállal a városban, aztán ők is a városba tömörülnek, nyomorúságos szobákban zsúfolódnak… A nők számára lehetséges gyári munka: textilipar, bőrgyár, papírgyár, porcelán. A közfelfogás szerint a nők jobban ellenállnak a piszoknak és a hidegnek. A férfiak szerzik meg a jobban fizetett munkákat… A nők munkába állásával a család is átalakult, és ezért is a nőket kárhoztatják. A 20. századi gazdasági világválság visszaforgat minden addigi vívmányt, az általános munkanélküliségben megtagadják a nőktől a munkavállalást. A II. világháború hoz új fejleményt: a katonák helyébe a nőknek kell beállniuk, és ezt a folyamatot már nem lehet visszaforgatni. 1945 után Nyugaton és Amerikában megváltozik a nők helyzete és egyre nagyobb számban munkavállalókká válhatnak. Kettősség alakul ki: benn a nő maradjon otthon és legyen gondoskodó asszony és hű feleség, kinn viszont kötelességtudó munkásként álljon helyt a munkahelyén.” Nem vonok le következtetéseket, csak ahogyan a címben ígértem: fecsegek, a valóság tőlem függetlenül girbegurba. Csak annyit mondhatok, amit mindenki tud, hogy a kinti és benti terek most határozottan elváltak egymástól. Vigyázzunk egymásra?! Az ablakon kinézve úgy tűnik, kinn inkább a férfiak vigyáznak a nőkre. És benn…!?

Kozma Mária

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.