Gazdanapra készül Csomafalva

Jó hangulat buli nélkül

30

A már hagyományos Bognyeső és Gazdanapra készülnek Gyergyócsomafalván, amelyet idén egy igencsak különleges dátumon, holnap, október 6-án, tartanak. A község polgármestere hangsúlyozta, a rendezvénnyel nem kívánnak csorbítani a magyar nemzeti gyásznap tiszteletén, ezért a koncert és az esti buli is elmarad.

Gazdanapokra várják az érdeklődőket. Hagyomány Fotó: Archív

A gyergyócsomafalvi közbirtokosság székhelye (Főút 14. szám) ad otthont a község idei gazdanapi rendezvényének, ahol a már megszokott programok mellett a magyar hagyományokra fektetik a hangsúlyt. Többek között jurtaépítést, illetve Pászka Lehelnek köszönhetően lovasíjász-bemutatót is terveznek, és – a koncert no meg az esti buli kivételével – a korábbi években megszokott programok sem maradnak el.
Reggel 9 órakor startol a főzőverseny, amelynek végén ezúttal vándorfakanalat kap a legjobbnak bizonyuló csapat, de ugyanúgy lesz lovas felvonulás és lovas ügyességi verseny is. A legkisebbeket 11 órától a HalVirág Bábszínház szórakoztatja, az állandó programok részeként pedig társasjátékozhatnak vagy akár mesét is nézhetnek a gyermekek.
A Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle közreműködésével több filmet is megtekinthetnek az érdeklődők, a rendezvény nevéből kiindulva pedig az úgynevezett Bognyeső-verseny és a gazdanapi játékok sem maradnak el, hisz a gumicsizmadobás és az asszonycipelés is mókás pillanatokat ígér.
A községben ma a szekeres terménygyűjtést is megtartják, az ott összegyűlt adományokat a Páli Szent Vince Napközi Otthonnak ajánlják fel.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.