Gazdag felhozatal idén is

26. Székelyudvarhelyi Őszi Vásár

64

Ma rajtol és vasárnap estig tart a 26. Őszi Vásár rendezvénysorozat. A látogatóknak lesz miből választaniuk: gazdasági konferencia és üzletember-találkozó, székely termékek vására, borfesztivál, három napig különféle kulturális programok és esténként könnyűzenei koncertek szerepelnek a programban.

Mindannyian bíznak a rendezvény sikerében Fotó: Nagyálmos Ildikó

Ma 11 órától a városi sportcsarnokban nyitja meg kapuit a 26. Székelyudvarhelyi Őszi Vásár rendezvénysorozat, ami egyben a nemzetközi kiállítás megnyitója is. Ezt követően a Hargita Business Centerben, vagyis az inkubátorházban veszi kezdetét a gazdasági konferencia és üzletember-találkozó. Pénteken kezdődnek a szabadtéri rendezvények: 13 órától a városi minifocipályán a 9. Székely Termékek Fesztiválja (50 kistermelő részvételével), 16 órától pedig a 15. Borfesztivál megnyitójára kerül sor hazai és magyarországi borászok részvételével.
– Az idei kiállítás igen sokszínű, nagyjából 150 vállalkozás lesz jelen, illetve állítja ki és árusítja termékeit. Újdonságként elmondhatom, hogy idén a jelentkezési határidő lejárta előtt beteltek a helyek, a helyi és környékbeli vállalkozók felismerték a rendezvény nyújtotta lehetőségeket. Szervezőként próbáltuk úgy összeállítani a termékpalettát, hogy mindenki megtalálja számítását – részletezte a tegnapi sajtótájékoztatón Orosz-Pál Levente főszervező.
Hozzátette: idén a helyi élelmiszerekből kóstolót is kap az, aki hétvégén ellátogat a rendezvény helyszínére. Kiemelte: a jelen lévő magyarországi cégek helyi partnereket keresnek, akikkel sikeres üzletet köthetnek. Tavalyi statisztikák szerint az őszi vásár égisze alatt összességében közel 53 ezer eurós üzletkötést valósítottak meg a vállalkozások.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta: a városvezetés örömmel támogatja az őszi vásárt, hiszen ez a rendezvény hozzájárul a helyi vállalkozások és vállalkozók fejlődéséhez. Másrészt pedig nem csupán a kereskedelemről és a direkt üzleti kapcsolatokról szól, hanem képet ad arról is, hogy a helyi gazdaság, ipar, üzleti világ mire képes.
– Meggyőződésem, hogy jövőben azokat a cégeket is ösztönözni kell, akik külföldi célközönségnek gyártanak termékeket, és ezt szívesen bemutatnák helyben is. Ezzel még színesebbé tudnánk tenni a térségünkben zajló vállalkozási palettát – fogalmazott a polgármester.
Arról is szólt, hogy külön standja lesz a polgármesteri hivatalnak, ahol bemutatják a városháza fejlesztési projektjeit, a szervezési osztály rendezvényeit, illetve a város sporttevékenységeit. A városháza és a Tourinfo szervezésében nyereményjátékokra is sor kerül, a fődíj egy isztambuli kirándulás.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke többek közt arról beszélt, hogy idén növelték a rendezvényre szánt támogatás összegét, és ez a hétvége is megmutatja azt, amit a statisztikákból tudunk: Székelyudvarhely és környéke gazdasági értelemben a legerősebb térség Székelyföldön, tehát itt van a legerősebb vállalkozói szféra.
Szakács-Paál István, az inkubátorház igazgatója örömét fejezte ki, hogy ők adhatnak helyet az üzleti fórumnak, és arra kéri a szervezőket, hogy az inkubátorház folyamatosan biztosíthasson helyszínt ennek a rangos eseménynek. A sajtótájékoztatón jelen lévő Zilahi Imre, a Príma Press Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, ez egy olyan közösségi esemény, amelynek hagyománya van, és igény van rá mind a vállalkozások, kiállító cégek, mind a városlakók részéről.
A részletes programot az oszivasar.ro honlapon lehet megtekinteni.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.